Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Büki Attila: Bánat - Gali László: Tűnődések - egy drámapályázat okán

fejteni kívánt esemény drámai erejű és az oknyomozás logikája megfelelő; a társadalmi valóság több faktora, egész tényözöne megfér egyetlen darabon belül is. (Kriszt György: A keresztelőn.) A lineáris cselekmény vezetésű művek sorában azok számíthatnak sikerre, amelyek zárt drámai szerkezetet alkotnak: szereplőjük nem több annál, amennyit az egyfelvonásos műfaj rövid expozíciójában be lehet mutatni, a konfliktus szigorúan egy fókuszú, s a cselekmény zárása az exponált probléma megoldásához (vagy meg nem oldásához) tér vissza. Ezeknek a követelményeknek a legjobban — ez személyes vélemény — Tóth Benedek: Hináros, Szente Pál: N agy tiszteletű úr és Szelei Béla: Ahol szükség van rád című munkája felelt meg.

A kor, a kollektív létezés, a közösségbe zártság áldozatait, szenvedő alanyait bemutató műfaji alcsoport látszik ma képviselni a korszerűbb dramaturgiát: bonyolulttá és kifürkészhetetlenné vált életünk változatosabb vizsgálatának lehetőségét. A hibaesélyek azonban, a lehetőségek nagysága arányában, fokozottan vannak jelen. Az ábrázolt áldozatról bebizonyosodhat, hogy valójában nem is áldozat, a csaIádi-társadalmi iketreoről, hogy nincs bezárva, a beidegződött, avitt erkölcsi normáról, hogy már nincs, aki érvényt szerezzen nekik. Valószínűleg nem véletlen; a családok felbomlásáról, a természetes emberi kapcsolatok kialakulásáról nem született értékes írás. További hibaforrás: a stilisztikai „korszerűség” csapdája. Kiérlelt gondolatok, frappáns szellemi fordulatok esnek áldozatul egy-egy követhetetlen grammatikai asszociációnak, erőltetett politikai szójátéknak. A fogyatékosságok ellenére érdemes említést tenni Vallon Vladimir részleteiben sziporkázóan szellemes, egészében kissé alulszerkesztett darabjáról — Az előjel — amely a „vidéki napirend egy felvonásban” alcímet viseli, s színvonalas kivitelű szatírája egy „hevesi óriásfalu” közössége, egyéni és egymás érdekeibe feneklett, ostoba veszteg- lésének. Eszkálay Lőrinc: Botrány Lelketlenben című színműve egységesebb, stílusában harmonikusabb dolgozat. Egy öregek napközi otthonában játszódik, a nyolcvanas években, s a miniatűr méretekben megvalósuló fasizmus működési mechanizmusát, a kollektív lázadás reménytelenségét mutatja be két lakó „bűnös-szerelmes” kimaradása és egy tv-riport következményein keresztül. Véleményem szerint, a hagyományos dramaturgiát képviselő pályaművek között ez a legkiemelkedőbb alkotás. Szövegének stílusegysége a fő személyek jellemének markáns megformálása, az apizódalalkdk és a köröttes szituációk kidolgozottsága figyelmet érdemel.

Utoljára arról az írásról szeretnék szólni, amely sem az egyik, sem a másik kategóriába nem illeszthető. Wéber Tünde: Békásdűlő című színpadi játéka különös szellemi és dramaturgiai minőség: Esterházy Péter és Czakó Gábor fogalmi paradoxonait, nyelvi leleményeit idéző, színszerű darab. Lakótelepi komédia (a lakótelep, alighanem sokkal tágasabb nagyságrendben értendő), amelyben Brumi, a hatvanévesnek látszó, „nyugi” díjas hídavató tengópályát épít a környék fiataljainak. A játékrontó „felnőttek” azonban — „nyugalmuk érdekében — feltörik a vonal mentén az aszfaltot. Az ünnepélyre összesereglett gyerekek fellázadnak és dühükben a lakótelep őslakosai, a telep névadói, a leveli békák ellen fordulnak a kibomlatlan maradt zászlók rúdjával. Megjelenik a rendőrautó, a lázadásnak vége. A tengópályán fiatal pár íengózik (vagy tangózik). „Tangózó Fiatal pár: Nézd, feltörték a tengő- pályát... Brumi (kezében vödör, spakli): Már javítom gyerekek, már javítom ...” A lázadás reménytelenségének és a remény elpusztíthatatlanságának különös drámája.

összegzésként elmondható: a pályaművek színvonala — ez így természetes — nem egyenletes. Akadtak élményt nyújtó írások, nem felkavaró, de

34