Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: A Gárdonyi Géza Színház októberi bemutatóiról
Az írás sikere hátborzongatóan őszinte vallomásszerűsége mozgásba hozta nálunk a színházi szakmát is. így született meg a Képzelt riport színpadiasított vál tozata. A musical, mint műfaj, ebben az esetben tisztességgel megtette a magáét Mi, akkor, a kisregénynek 1971-es megjelenése után. az 1973-as színpadi változatnak igencsak tapsoltunk, mert az európai színházi világban végre valamit fel tud tunk mutatni, ami lelkiségében, írói anyagát tekintve modern és igaz is volt. Déry ugyanis legjobb erényeit, legnagyobb erkölcsi felháborodásait sorakoztatja itt fel, vissza a bibliai időkig, az Izsákot feláldozni akaró Ábrahámig. Ott is visszakérdez, mert az apai zsarnokság szolgai megtestesülését kéri számon a szent szövetség alapján A riport tengelyébe is beleállítja az innen, hazai tájunkról megszökött Esztert és Józsefet, hogy az egymás vonzásában, taszításában fetrengő-kínlódó párban, szere- tetük-szerelmük értetlenségében, meg-nem-értettségében, a kiszolgáltatottságukban, éhségükben a szeretet és egymás iránt példázza azt, amiről az emberek olyan keveset tudnak. Vagy olyan semmiségeket tudnak, mint anyagi érdek, hajsza a mából a holnap bevárásáért. Az álmodozó író felhőkről beszél, amik mintha madarak lennének és arról, hogy ezek a fiatalok a béke és szeretet képzetlen apostolaként még meg sem tanultak felnézni az égre, hogy ott lássanak is valamit. „Jöttek, jöttek, mint a birkák, befejezhetetlenül” — mondta Beverley. És itt nem az özönlés befejezhetetlen csupán, hanem az az emberi lélek, meg a jellem, az élet, a sors e sok-sok hulladéka is, amellyel a történelem teleszennyezi önmagát. Az a világ, amit ezek a fiatalok keresnének, bennük van, belül. De ezt az irányt még nem ismerték fel, nem látják — így az író. Hová is vinné haza József Esztert, mikor az a haza, amit keresnek, nem arra van; amerre ők szöknek. A riport és a riporter futva keresi a forró pontokat ezen a montanai tájon, Kaliforniában, mert abban az időben más gócokon csapódtak ki az eszmék és azok hulladékai, szinte a földrengés, vagy a tűzhányók erejével szórva a törmeléket. A törmeléket. Mára az a közhangulat, ami Montanát, a kisregény szenzációját, a színpadi adaptációt kísérte, megkopott. Nem azért, mert Déry kifakadása a történelem vak buzgalma, a feltörő indulatok, az aljas bűnök ellen, a becstelenség minden formája ellen, az elembertelenedés minden átka ellen mára aktualitását vesztette volna. Korántsem! Ma is izgalmas, elgondolkodtató végigolvasni Déryt, érteni fájdalmait, sajnálkozását azon, hogy nem tud segíteni: mert ez a riport egy-egy nagy panaszkodás is. Sebek kései felvakarása is. És lelkiismeretvizsgálati Annak kései, de érett ésszel történő feltérképezése, hogy minél nagyobb őrületet követ el az emberiség, annál biztosabb a büntetlenség. Vagy mégsem? Ezért az utolsó kérdésért volt érdemes felhívni a bemutatóval a figyelmet arra, hogy nemcsak 1988-ban vannak vészes gondolataink-gondjaink, itt, Európa közepén, de benne vagyunk egy hánykolódó folyamatban, tegnaptól-máig, és nem tudjuk most sem, mikor és ki visz haza bennünket a nyugalomba, fényben fürdő korszakba? Szabó Ágnesnek ez a második rendezése itt Egerben. Ez a darab is elsősorban intellektuális élményt nyújt közönségének. Ha jól odafigyel azokra az olykor csak egymondatos kifakadásokra, amik érzékeltetik a jellemeket és a tragikumot, a magánynak azt a reménytelen masszává olvadt semmijét, ami a zene, a fülbemászó ritmusa feletti szennyes levegővel azonos. Meg a mocsokkal, amit a háromszázezernyi népség, a béke felbolydult hada ki akar vetni magából. Mára a dallam friss hatása megkopott, a pantomimmozgás más képzetet idéz fel, mint tizenöt esztendővel ezelőtt. És a zenés játéknak — bár zenéjének marandóságában nem kételkedünk — azt az igazságát hangsúlyozza, dramaturgiailag jól szerkesztve a jeleneteket, amit az író szinte szuggerál: nem másokhoz kell fordulni, menekülni ahhoz, hogy a magány kínjai feloldódjanak bennünk. Csak mi vagyunk a magunk orvosai. Ha felnövünk önnön életünkhöz. A színház népes gárdája remek fegyelemmel látja el feladatát. A riport tengelyében álló Czvetkó Sándor, Román Judit és Dimanopulu Afrodité, Bicskái Kiss László, Fráter Kata, Kocsis György, Ittes József, Kőszáli Ibolya, Bókái Mária, Szabó János, Lénárt András, Mikula Sándor — ő mondja az Ábrahámot és Izsákot idéző szöveget —, Lénárt András, Blaskó Balázs, Várhelyi Dénes, Pasqualetti Ilona, a riporter Solymosi Tibor, meg a lányok a tánckarban, jól forogják végig Gess- ler Gábor koreográfiáját. Szatmári István szcenikai megoldásai, Piros Sándor jelmezei és díszletei — az Esztert körülölelő nagy-harácsoló jelmeze külön ötlet és vitatható kérdés! — indokoltnak látszanak, hátteret adnak egy életérzéshez, amit Déry Tibor rögzített egy adott pillanatban. Farkas András 79
