Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Tárlatról tárlatra
csönkérő hamarabb visszahozza a kötetet. S ő nekiáll, jó kedvvel, a baráti hevület melegével az éppen magában hordott hangulat hatására, s mintegy belső szórakozásul, megteremti az ex librist. Valószínű, hogy ugyanígy, ezzel a kedves közvetlenséggel és teremtő lendülettel nyúl szerszámaihoz akkor is, amikor nagyobb méretű kompozícióban, netán egy tájkép metszetét akarja adni. Az alkotást az alkotás öröméért. A l’art pour l’art szelleme mégsem szállta meg, mert nem az öncélú szépség vezeti az ujjait, hanem az az ügy, hogy a belső tartalmat élvezhető művészi formába költöztesse. Évtizedes baráti kapcsolatunk alapján is mondható, mennyire közvetlen ember Trojan. Azt azonban, hogy egy személyes emlék hatására is megnyílik és mekkora nagyvonalúság, a hatás visszahatására mekkora elemi erővel örül a szív lüktetésének, arra megindító példa — éppen ez a most méltatott tárlat. Nehéz időben, az ötvenes évek derekán került Füzesabonyba és egy ottani családnál kapott „beszállásolást”, mert nem egészen tartották megbízhatónak negyvenöt után őt, a lengyelt, aki 1945 előtt került az országba. Nos, annak a családnak az egyik kislánya, ma már sudár fiatalasszony, ráismert a tárlatnyitás alkalmával. S túl az emlékek felragyogásán, Trojan művész úr az egész kiállítási anyagot az Egervinnek adta, ahol a fiatalasszony dolgozik. Így fonódik át meg át a mindennapi életben a művészi hatás azzal, amit történelemnek neveznek. „Leningrád bemutatkozik” A fenti mondattal foglalta össze tárlatának lényegét a leningrádi tanács képviselője is, amikor a megnyitót mondta. Az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága kétszeresen is megtisztelve érezte magát, mert ezt a szélesre nyitott kép és látnivalót Leningrád, Budapestet megelőzve, Egernek kínálta fel. mintegy jelezve is azt, hogy a fórum, ahol ez a kiállítás a közönséget várja, bevezetett hely, ide már beszokott az a látogató, aki fogékony mindarra, ami a mai élet, a mai világ, a mai művészet és főleg a pezsgésnek indult mai szellemiség kínálhat. A leningrádiak szándéka teljesen egyértelmű. Bemutatni azt a várost, a Néva partjáról, amellyel Péter, a Nagy és az Első, ablakot nyitott Európára. A hasonlat nemcsak azért találó, mert Leningrád valóban ablaknyílásnyira található Európa északi részén, sőt benn van Európában, de az akkori Nyugat levegőjét hamarabb is érezték akkor Petrográdon, mint Moszkvában. A mai világváros, Leningrád ma elsősorban — névadója mellett — iparára büszke. Arra az iparra, amely a tudomány legújabb vívmányait ülteti át a gyakorlatba. Itt némely esetben említés is történik írásban és élőszóban a világ- színvonalról, ami annyit jelent: Péternek az a gondolata, hogy ami jó és hasznos és szép Európának és Európában, azt az oroszok is meg tudják csinálni. Meg is akarják azt valósítani! Ezt az élénkítő gondolatot és elhatározást tükrözteti az a gazdag ipari szemléltetés, ahogyan gyáraikat, kutatóintézeteiket fotókban és termékekben a rendezők elénk terítik. A látvány, a láttatás törzse mégis az a képsor, az a színes elevenség, ahogyan a történelmi várost, a „Hős Várost”, azok lakóit, a legöregebbektől a legfiatalabbakig érzékeltetik. A képekről Lenin agtitív alakja, Puskin patetikus lendülete szól ránk öregek ülnek fiatalok között, a pópaszakállú tudósforma, mintha interjút adna, arcán a feszült figyelem és a szláv lélek kompozíciója. Az Ermitázs forgalma, a Szmolnij históriai fensége, az Auróra korszakot jelző nyugalma, az a, turistaszemnek is biztos fogódzót mutató csomópont, vagy pontok sora, ahol meg kell állni, bele kell olvasni a hazulról és az iskoláinkból hozott ismereteinkbe. Nem azért, mert a látnivalót és az élményt ki lehet pipálni, most már ezzel is gazdagodtunk, hanem elsősorban azért, mert így, a sok-sok mozaikot egybeolvasva-szemlél- ve, észrevesszük: ezekből az apróbb és fontosabb jelentőségű látnivalókból, tornyokból” kupolákból, épületegyüttesekből, parkokból, a Néva-parti részletből, a fehér éjszakákat idéző mozzanatokból, a fák, bokrok, a népviselet, oltárok, csillárok, oszlopok, márvány és kecses formák rengetegében is mindig az ember arca a fontos. Vagy még az arcon is túl: mindaz, amit a mai ember benn cipel, a koponyacsontok között, mint valami mécsesben. Mi is világít onnan? A kitüntetéssel teli mell a férfiból csak az egyik sarkát mutatta annak, amit mi jelentékenynek és lényegesnek tartunk. A másik annak az öregnek az arcán feszül, aki meséli, huncutkás-ironikus-szarkalábas tekintetével, hogyan is futottak le azok a kegyetlen évek, amikor könnyebb volt meghalni, mint élni. A fotókról a milliós város ragyog le hősiségével, korszakaival, a bemutatkozás, a széles mosolyú megérkezés örömével. Egerre és a város közönségére tekint, azt 87
