Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - KÖNYVEKRŐL - Farkas András: Ez is színház! (Balogh Tibor)
is mondván; mi partnerek vagyunk, nemcsak ennek a kis országnak a társai, hanem ennek a kis városnak is, ahol — ha más rétegződésben, más méretekben is — vannak ugyancsak jelentős korszakok, itt is vannak szellemi fogódzók, a hősiségre utaló történelmi jegyek és hihetőleg akadnak olyan vonások is, amikkel ez a bemutatkozás megérdemelt. És ehhez az érzéshez rögtön hozzátennénk azt a frissességet, jó kedvet, mozgalmasságot, amelyet képzőművészeti anyagukkal hoztak a leningrádiak. Az ipar fontossága, a mindennapi gyári látvány ugyan itt is igyekszik átlényegülni költészetté, hiszen a gondokkal teli valóság, az ismétlődő köznapi élet élménye valahol mégis kiszínesedhet. A munka is emelkedettebb hangulatot kap, mint például a halfeldolgozóké, ha a hűtött térben, a jól nekiöltözött munkásnők és munkások kiszínesednek a festő képzeletétől, mert a kortárs művész a lelkét is hozzá teszi ahhoz a világhoz, amit ki akar emelni, a percnyi múlandóságból. Mert a művész a mából üzenni akar a holnapi embereknek, a gyerekeinknek, az unokáinknak: eny- nyire tellett belőlünk, ennyi volt a mi életünk, ezt fogtuk fel a viharzásból, abból a két háborút is ránk zúdító jelenből, amit XX. századnak hívnak. A szoc-reál emléke itt csak nyomokban lelhető fel. Inkább mozgalmas utcai életképek, a fiatalság, a lendület, a riportszerűség, a gyorsan illanó látvány gyors képei sorakoznak itt fel. Izgatja is a fantáziánkat: hová lettek azok, akik súlyos témákat, súlyos olajba mártva és az ünnepi liturgiának hódolva szoktak dolgozni a köz javára is? Mintha a túlhangsúlyozottság helyett a könnyedség vette volna át a vezénylőpálcát, amikor a kiállításnak ezt a részét megfogalmazták. Jól tették, hogy így rendeztek. Ez alkalommal a nagy drapéria, a minden igényre választ adó háttér az Ermitázsban maradt. Onnan kell bemérnünk ezt a csaknem riporteri mozgalmassággal rendelkező kamaratárlatot, ahol nem a nagy nevek csillognak, hanem egy város fényei: az emberekben és az emberek szemében. F. A. • Könyvekről Farkas András: Ez is Színház! A könyv műfaja lehetne poéma, elbeszélés, önéletrajz, vallomás tűnődés. Egyetlen hosszú lélegzet, három tagolással, melyről lektorai így írnak: Fábri Zoltán háromszoros Kossuth- díjas filmrendező: Örömem telt benne. Kifejezetten élvezetes olvasmány. Omló, csilingelő, könnyed ritmusú poézis; lebilincselő, igényes tartalmi részekkel, komoly filozófiai tartalommal?,. Dr. Lőkös István egyetemi tanár, aki ezzel ajánlja az olvasó figyelmébe a művet: Sikerült pillanatkép. Az első részben a nézőtér világáról, a kezdés előtti percekben; majd az előadás utáni színházi világ köznapi arcáról, elevenedik meg. Szatíráról lévén szó, elsősorban a gyarlóságokat állítja reflektorfénybe. Ezek a nyilatkozatok sűrítve, tömören tulajdonképpen mindent feltárnak a műről, mégis szűkszavúak. Ha malíció- zusak akarnánk lenni, talán azt is kérdezhetnénk, a könyv címe után: mi az, ami nem színház? Már a nagy Angol, ahogy művében Farkas aposztrofálja Shakespearet — is megmondta, hogy „Színház az egész világ!” és benne mindenki színész is egy kicsit; szereplője, résztvevője a Nagy Játéknak. Sőt színészkedik is mindenki; mindenki máshol, másképpen, de sokszor és úgy, ahogy tud. Nem mindig indokoltan, de eltanulva a „csepűrágók” manírjait, szokásait, másolva és utánozva őket. Farkas nem utánoz senkit. Ez a vallomás és önéletrajzi pasztellkép magában foglalja a gyermeki indíttatást, majd a vallomást arról, hogy miért lett a szó, az írás művésze, pályájának szerelmese, és annak is — amiről ír, beszél, ami életének nagy részét alkotja: a színházé. És ami lelkét magával ragadja bűvöletével: a nőké, lányoké, asszonyoké, a a „Szép nemé” és utoljára, de nem utolsóként : az igazságé, mely soha nem hagyja őt nyugodni. Gyermeki, „nézői” lélekkel szeretne rácsodálkozni a világra, az emberekre, a színházra, a színészekre és nem az ő hibája, hogy nemcsak rájuk csodálkozik, hanem mindarra is, ami bennük és mögöttük van. Farkas nem tud csak néző és csak gyerek, vagy csak férfi lenni — mert az ősi kívácsüság önmarcan- golóan borzolja tudatát és ösztöneti't, őt pedig azzal billentik ki áhítatából és 88
