Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 1. szám - MÚZEUMÜGY - Sz. Kállay Ágota: Négyezer éves szentély maradványai Füzesabony határában
Nagyjából hasonló korú leletanyag származik a Pusztaszikszói gyümölcsös területéről, a Laskó-patak egykori medrének magas partjáról. Igen kedvező lehetett ez a hely az őskori ember számára részben a víz közelsége miatt, részben azért, mert fontos földrajzi egységek — hegyvidék—síkság — találkozása közelében fekszik. Több korszak hagyatékát is megtaláltuk itt az 1983-tól folyó leletmentések során: az újkőkor, a bronzkor, a vaskor, majd a népvándorláskor embere egyaránt megtelepedésre alkalmasnak találta e vízből kiemelkedő helyet. Tudományos szempontból azonban az 1986—87-es ásatási idényben részben feltárt rézkori építmény a legjelentősebb — ritkasága és gazdag leletanyaga miatt. I. e. 2500 táján a Kárpát-medencében — egyelőre nem teljesen egyértelmű okok miatt — jelentős változás következett be. Ott, ahol az újkőkorban a hosszabb- rövidebb ideig egy helyen megtelepedett földművelő-állattartó közösségek éltek, i. e. 2500 körűitől a mozgékonyabb, pásztorkodó-átlattartó életforma honosodott meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy-egy közösség rövid ideig, élt ugyanazon a helyen, s ezért településeiknek — eddig úgy tűnt — nagyon kevés .feltárható nyoma maradt fenn. Szinte kizárólag temetőiket ismertük, s így eléggé egyoldalú kép alakulhatott ki a rézkori emberek életéről. Különösen keveset tudunk hitvilágukról. Mindezek ismeretében talán érthetőbbé válik, miért oly fontos a Füzesabony határában feltárt középső rézkori (i. e. III. évezred második fele) objektum és leletanyag, Építményünk nagyjából kör alakú területet zár be. átmérője 25 m. A keleti és az északi szakaszán kettős, egymással párhuzamosan futó fal alapozó árkát találtuk meg. Sajnos a déli oldalon az erős lepusztulás miatt csak a belső árok vonala rajzolódott ki, ez azonban kifelé kanyarodott, s ez valószínűleg egy, a víz felé nyíló bejáratra utal. Az árkokat a belső részen önmagukban álló oszlopok kísérték. A kör alakú terület közepén — amint azt vártuk is — az a központi gödör volt, amely köré az épületet emelték. A gödör közel 5 m mély volt, felső 3—3,5 m-es betöltése telis-tele volt átégett falmaradványokkal, faldarabokkal, köztük pedig több edény töredékei is felszínre kerültek, a gödör alján pedig egy kecske váza és több ép vagy nagyjából ép edény volt. Az állat a jobb oldalán feküdt, a feje az álián nyugodott; lábai kissé maga alá voltak húzva. Vörös István archaeozoológus meghatározása szeriint 10—11 hónapos hím kecskegidát helyeztek a gödörbe, vagyis feláldozása kora tavaszra (márciusra—áprilisra) tehető. A gödör központi elhelyezkedése, nagy mélysége (ne felejtsük el: ezek a réz- kori emberek javarészt kő- és csonteszközökkel dolgoztak, csak elvétve voltak réz szerszámaik!) a gödör körül levő kettős falú építmény, a gödörben elhelyezett leletek — ezek mind arra utalnak, hogy egy középső rézkorinak meghatározható szent hely, szentély maradványaira, illetve áldozó gödrére bukkantunk. A magyar és a .nemzetközi régészeti kutatás már igen korán felfigyelt azokra a különböző mélységű gödrökre, amelyek betöltésük, leleteik révén semmiképpen sem lehetnek anyagkitermelő, gabonatároló vagy hulladékgödrök; összefoglalóan 49
