Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 1. szám - MÚZEUMÜGY - Szecskó Károly: Bartalos Gyula élete és munkássága
végül, ezeknek összegzéséből a történelem bölcseleté a cur (miért?), quomodo (hogyan?), qvando i(mikor?) kérdésekre felel meg drámai megjelenítése által." Régészeti, történelmi munkáit az 1880-as évek első telében linduló: „Adatok az egri egyházmegye történelméhez” című, Kandra Kabos által szerkesztett gyűjteményes kötetben, az Archeológiái Értesítőben, jaz Egri Egyházmegyei Közlönyben. az Eger című, illetve az Egri Híradó című napilapokban tette közzé. Bartalost Heves megye régészeti leletekben való gazdagsága késztette a folyamatos »búvárkodásra. Ö maga egyik írásában így vallott erről: „Valóban, alig van vidék, amely a leleteket oly nagy számban mutatná, mint a mi tájékunk, amely kezdve a síkság Csörszárkától. a hegyi brdöggátakig, a kisebb telepektől egész a roppant terjedelű, sánczos táborhelyekig, a barlanglakásoktól a sziklába vágott templomszerű csarnokokig; a pogányváraktó] a később is szereplő erődített helyekig, az emlékszikláktól a sírmezőkig oly nagy számban fordulnának elő, mint éppen Eger környékén, a Mátra, Bükk hegyeiben és a messze terülő síkságon. Méltán kívántatik tehát, hogy e vidéket a történelem előtti idők megvilágítása tekintetéből, de kivált honfoglaló és honalapító őseink emlékének kegyeletéből behatóbban áttanulmányozzuk és megfelelő ásatásokkal felderítsük.” Helyesen ismerte fel, a régészeti kutatások hazai fontosságát, amikor így írt: „Ma nap ugyanis a régészet a történetírás nélkülözhetetlen ága, legkivált hazánk régibb századainál, midőn a krónikák oly későn kezdték mérni adataikat, azokat is oly hézagosán teljesíték." Megjegyzem, hogy régészeti megállapításainak egy része romantikus szemléletet tükröz, s nem áilta ki az idők próbáját. Például az úgynevezett csörszárkokat hun—avar erődítményeknek tekintette, holott azok időszámításunk után a IV. században létesített római erődvonal (naradványai. Első régészeti tárgyú közleményét 1885-ben az Adatok az egri egyházmegye történetéhez című gyűjteményes kötetben tette közzé „Eger és vidéke történetírás előtti emlékei" címmel. Közleményében írt a Bükk hegység barlangjairól, amelyek az ősembernek is menedéket adtak. Szólt az Eger környéki, úgynevezett „kaptárkövekről”, amelyek szerinte (síremlékek. Ehhez a témához kapcsolódik az „Eger vidéki kaptárkövek és barlangok” című írása, amely 1891-ben az Archeológiái Értesítőben jelent meg. Bartalos az Egeden is őstörténeti maradványokat figyelt meg. Erről számolt be 1891-ben, az Eger című lapban „Sétáljunk ki az Egedre” című tárcájában. Szerinte az Egeden lévő úgynevezett kőgátak: Csengőkő, Muránykő, Cakókő, Nyergeskő emberi kéz alkotásai. Ezeket a nagy köveket valószínűleg összehengergették vagy lefaragott szikla oldalfalakból állnak. 1898 decemberében hallott először arról, hogy a város nyugati peremén nyíló Szépasszony-völgy szélén a szőlőföldek forgatásakor régiségeket találtak Turcsányi Gyula, Éliássy Ferenc szőlőjében. A tulajdonosok Bartalos kérésére figyelemmel kísérték a munkák során előkerülő tárgyakat. A december 23-án talált sírok egy részét már ő tárta fel, s a leletekről rövidesen hírt adott az Archeológiái Értesítőben is. Mivel a szomszéd szőlőkben ugyancsak találtak csontokat, elhatározta, hogy rendszeres ásatást indít. Barna István szőlőjében nagyjából bolygatatlan temetőrészt tárt fel. Ezt a szőlőt alaposan átkutatta, két katona mérnökkel felmérette, s elkészítette a temetőrész térképét. A leleteket az érdeklődés felkeltésére egy belvárosi üzlet kirakatában állíttatta ki, majd saját gyűjteményébe, a Líceumba helyezte el. Ezt követően elküldte Hampel Józsefnek, a Nemzeti Múzeumba, aki lerajzoltatta azokat. A sírokban talált csontok egy részét az egyetem Embertani Intézetébe juttatták, ahol elvégezték azok antropológiai vizsgálatát. A többi csontokat az egri vár kazamatáinak bejáratánál temették el s ezt a helyet emléktáblával jelölték meg, amely ma is látható. A Szépasszony-völgyben feltárt temető a X. századból való volt. Bartalos ezt a temetőt honfoglaló őseink „első nemzedéke” temetőjének tartotta. Feltevése a legújabb kutatásak fényében is megállja a helyét. A leletekről az Archeológiái Értesítőbe 1899-ben másodszor is írt. Ebben az előző írásánál részletesebben szólt a Szépasszony-völgyi temető leleteiről, s ezen kívül újabb ostorosi, novaji és makiári maradványokról is szót ejtett. Az Eger szomszédságában fekvő, történelmében sok régi hagyománnyal bíró Felsőtárkánnyal külön közleményben foglalkozott. 1887-ben tette közzé Felsőtár- kány című dolgozatát. Ez komplex jellegű munka. A közlemény első részében áttekintést adott a település határában lévő különböző emlékekről, különös tekintettel a karthausi barátok kolostorára. Ezt követően a Fuor contrasti (búfelejtő) kastély és Estei Hypolit egri püspök történetével ismertet meg. Majd a falu határneveiről szólt, amelyekhez nyelvészeti és régészeti észrevételeket fűzött. Mondanivalóját a múlt század végén még élő néphagyományok ismertetésével zárta. 46
