Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Balázs Sándor: Egészséges életmódra nevelés Heves megye népi kollégiumaiban
Olyan emberek voltak, akik nem kinyilatkoztatták, hogy mit kell csinálni, hanem együtt „meneteltek” tanítványaikkal, tevékeny részesei, formálói voltak az eseményeknek. Még napjainkban is lelkesen emlékeznek a volt tanulók nevelőikre — Egerben Darvas Andornéra, Berzy Andrásra, Gyöngyösön Lóska Károlyra, Hatvanban Kókai Jánosra —, akikkel együtt járták a falvakat, üzemeket, hogy világosságot gyújtsanak a fejekben, akikkel együtt vonultak ki az utcára sürgetve az óhajtott demokratizálódási folyamatot. Mindezeken túl még nagyon sok élmény kötötte össze őket: közös népdalestek, névnapok, az éjszakába nyúló viták, sportversenyek és egyéb rendezvények. Nemcsak „óraadók” voltak a népi kollégiumok nevelői, hanem együtt éltek tanulóikkal, tudatosan foglalkoztak mentálhigiéniás gondozásukkal. Ez a nevelői magatartás, a tanulót partnerként elfogadó vezetési stílus, a kölcsönös, megalkuvást nem tűrő követelménytámasztás kedvező közérzetet teremtett, melyben örömét lelték a tanulásnak, a közösségért végzett tevékenységnek. A nevelőik példája napjainkig meghatározó modell lett a tanulóknak, olyan nevelők voltak, akikre emlékezve a régi tanítványok „lassan leveszik kalapjuk”. Az egészségnevelés kollégiumi feltételrendszerén belül szólnunk kell a tárgyi feltételekről is. A kollégiumi együttélés színhelyének, magának a kollégiumi épületnek, a kollégium mindennapi tartózkodásra szánt helyiségeinek rendjéről, tisztaságáról, vonzó külsejéről van szó. Az a követelmény ezekkel szemben, hogy biztositsák a tanulók egészséges munkakörülményeit. Az adott korszakot komplexen szemlélve lehet e feltételeket megítélni a népi kollégiumoknál. A kép, mely 1946—1949 között elénk tárul, eléggé differenciált. Számos intézményt — Hatvanban a zsidó paplakot, majd a Grassal- kovich-kastély egy részét, Egerben a Csapatkórház épületét — a háborús romok eltakarításával maguk a kollégisták tettek lakhatóvá, berendezéseiket elhagyott katonai barakkokból hordták össze. Ezek az épületek az élet, a fel- emelkedés, a mássá válás egyik feltételét adták a tanulóknak, melyben minden változáshoz a két kezük munkája hozzájárult. A szó igazi értelmében otthont adott számukra a kollégium, ahová jó volt hazamenni, ahol jól érezték magukat, ahol tanulhattak. A későbbiekben kialakított népi kollégiumokban már nem kellett a tanulóknak háborús romok eltakarításán fáradozni, de a feltételek folyamatos javításába ők is bekapcsolódtak, óvták a rendet és tisztaságot, gondozták a kollégium környezetét. Erről tanúskodnak a korabeli dokumentumok. Az egri II. Rákóczi Ferenc Népi Kollégium Vasvári Pál Szobaszövetkezetének tanulói 1948. április 4-én jegyzőkönyvükben írták: „...A szoba csinosítására irányuló munkálatoknál nem kell a tagságot külön-külön mozgatni, hanem önmaguktól végzik. Egymásra találtunk paraszt- és munkásifjak. Célunk, hogy még külsőségében sem hasonlítsunk a zord internátusi intézményekhez.” Ehhez hasonló eredményt rögzítettek az előzőekben említett népi kollégium szövetkezeti tanácsának tagjai 1948. szeptember 5-i ülésükön: „...A tagság bekapcsolódott az új tanulószoba építésébe, elvégezték a tanulók a szoba kimeszelését, rohammunkával járultak hozzá a röplabdapálya építéséhez.” Nem feleltek meg a mai követelményeknek ezek a kollégiumok, mégis jobban érezték tanulóik magukat, mint a napjainkban minden igényt kielégítő kollégiumok tanulói. A dolog nyitja talán abban van, hogy sajátjuknak érezték a kollégiumot, keményen megdolgoztak feltételeik javulásáért. Ez a tudat is segítette őket abban, hogy egészséges tenniakarás feszüljön bennük, hogy a „világ megfor- gatását” vállalják. 43
