Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Csorba Piroska: Botrány Lelketlenben (egyfelvonásos
ID. KONDÓ: — Látja is az egész falu! LIPTÁKNÉ: — Te találtad ki, Kalapos Erzsi! Temiattad nem szólnak én- hozzám a faluban hetek óta! A fejét is elfordítja mindenki! Jól van, elmegyek. Nem kell az ebéd! Jöjjön, Bélus! (A napközi otthon belseje elsötétül, az előtér kivilágosodik. Petrezsi és Liptákné beszélgetnek.) PETREZSI: Úgyis tudja, Annus néni, hogy ő az erősebb. Hová akar menni panaszra? Menjünk vissza, kövesse meg inkább! LIPTÁKNÉ: Nem megyek én panaszra sehová... és nem követek meg senkit. Engem bántottak, Bélus, nem bántottam én senkit. PETREZSI: — A Kalaposné sose bocsátja meg. Talán jobb is lenne, ha én többet... LIPTÁKNÉ: — Mondja csak ki, Bélus! PETREZSI: — Ha többet nem mennék magához, Annus néni! LIPTÁKNÉ: — Magának rossz a lelkiismerete? Mert az enyém nem, az enyém tiszta! Megbeszéltük. Rendbe teszi a ház körül, amit tud, meghizlalja a disznót, én hét végén adok enni magának, ott is hálhat a házban ... Ügy tekintem, mint a fiamat. Ha meghalok, magáé lesz mindenem. A gyerekek is beleegyeztek. PETREZSI: Ha maga nem lett volna, Annus néni! Hányszor gondoltam a halálra, hányszor hívtam ... Elébe is akartam menni. LIPTÁKNÉ: — Erről van szó, Bélus. Szükségünk van egymásra. Nem vagyunk egyedül. Ezt irigylik a többiek. PETREZSI: — Én mégis azt mondom... a falu szája ... LIPTÁKNÉ: — Ebben a faluban éltem le az életemet. Nem érdekel a falu szája. Ha eddig elfordultak tőlem, most majd elfordulok én tőlük, ha nem köszöntek, most majd nem fogadom akkor se, ha köszönnének. Mit is gondolnának, ha maga elmenne? Hogy igaz, amit pletykáltak! Érti, Bélus! Akkor hinnék azt, hogy igazuk volt! Elérnék a céljukat. Erősebbek lennének, mint mi. Nem szabad! Akinek igazsága van. annak ereje is kell, hogy legyen hozzá! PETREZSI: Maga olyan szépen ki tudja mondani, amit gondol, Annus néni... Ezért jó énnekem maga mellett, nemcsak azért, mert szüksége van énrám ... Ha férfinak születik, pap lett volna. LIPTÁKNÉ: Így parasztasszony voltam, úgy paraszt lennék. Nem lenne belőlem jó pap, Bélus. Én nem azt akarom mondani, ami az isten szava, hanem azt, amit én gondolok. (Eltűnődik.) Vagy nem is gondolkodom rajta, csak úgy kijön a számon ... Néha engem is meglep . .. Tudja-e, hogy azelőtt magamban beszéltem ... a lábosoknak, a szekrényeknek . . . Kell a szó az embernek, másképpen megfullad a sok ki nem mondott dologtól. PETREZSI (ő is csak úgy, magának): — Kinek kellesz te, Béla ? — kérdeztem magamtól. Kinek kell egy nyomorék? Sose lesz se feleséged, se gyereked! Nem lesz normális életed! Még a kutyákat is rád uszítják! Ott volt a sok gyógyszer a kezem ügyében... Mégsem volt bátorságom igazán meghalni... Gyáva vagyok, ez az én igazi bajom... Csak lógtam a világban fölöslegesen... Aztán jött Annus néni: Bélus, hizlaljon disznót... meg tudja keverni neki a moslékot! Bélus! Ássuk fel ezt a kertet! Maga ... maga hasznosított engem, amikor nem kellettem már magamnak se! (A napközi otthon belsejét látjuk kivilágítva. Közben eltelt öt nap, sok minden változott. A szobában szőnyeg van, virágok, lemezjátszó, sztereo, magnetofon, televízió. Kalaposné dobozokból rakosgat könyveket, térítőkét, ezt-azt. Piroska segít neki.) 25
