Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - HAGYATÉK - Gábor László: Beszélgetés a székesfehérvári Romkertben

hat váratlan meglepetés, ahol már történtek feltárások, de nem mentek olyan mélyre, mint én. De, amikor 1965-ben módszeresen elkezdtem a munkát, 1972-ig minden évben sikerült valamit megtalálni a bazilika alaprajzán belül is. Így például azonosíthattam Szent István kriptáját, s a kultuszépületének alapjait, kiáshattam a csodálatosan szépen kialakított padlómozaikot, a nyolc oszloppal díszített szószéket, a királyi trónszék pódiumát, amelyről a város nevét nyerte, a kanonoki testület zárt részét, a kórust, feltehetően Nagy Lajos sírkápolnájának egy részét és a Mátyás-féle bővítés alapozásait és két, Árpád-kori kápolnát. Így tehát hiába volt aránylag ismert a terület, rendkívül lényeges részleteit sikerült valószínűsíteni, illetve felismerni. Ez jogosít fel annak a feltételezésére, hogy királyi vagy főúri, kifosztott vagy még érintetlen sírokra is bukkanhatunk. Nem vérmes reményekről van szó, de megvan a realitásuk a várakozásoknak.

— Sokan dolgoztak már ezen a területen. Mi a titka annak, hogy mégis újabb és újabb eredményeket érhet el itt a régész?

— A módszeres munkán túl, az eddigi kutatások kritikai újraértékelésébeln, a források, a krónikák újraértelmezésében van a rejtély kulcsa. A II. világháború után sok helyütt új lendületet nyertek vagy megkezdődtek a várostörténeti kutatások, sok megrongálódott templomban módszeres vizsgálatokat kellett, illetve lehetett végezni. Az új típusú történelemszemlélet is a segítségünkre volt Mind teljesebb képet kapunk arról, hogy az első ezredforduló táján milyen lehetett az élet Európában. Hogy rögtön egy példával éljek: Hartvik püspök 1112 és 1116 között megírta Szent István legendáját, Kálmán király utasítására. A művelt nyugat-európai pap a témát erős kritikai szemlélettel közelítette meg. Így a többi között tudta, hogy Géza csupán fejedelem volt, holott a korabeli legendák és krónikák királynak tartották. Leírta István király szentté avatásának „felemelésének”, azaz exhumálásának történetét, kortárs szemtanúk adatai alapján. Megjegyzi, hogy István király 1038-as halála után, fél évszázadig egyetlen csoda sem történt. Csak a holttest kiemelése során ment végbe egy általa rendkívülinek ítélt esemény: „balzsamillatú folyadékban” feküdtek a földi maradványok. Szent László megparancsolta, hogy ezüstkorsókkal merjék ki azt, de lám — s ezt ítélték csodának — a vízszint változatlan maradt. Amikor viszont arra adott utasítást, hogy öntsék visz- sza, amit kimertek, megint csak állandó maradt a mennyiség. A XX. századi gondolkodásunkkal már egyértelmű, hogy a talajvíz a közlekedőedények törvénye szerint, mindig azonos magasságban van. Teljesen világos, hogy egy szemtanú korrekt megfigyelésén alapul a legenda, mert egy általa ismeretlen jelenséget pontosan ír le. Ezzel tudtam bizonyítani, hogy a király földi maradványai csak talajvízben lehettek, nem egy kimerhető szarkofágban.

— Hogyan mutatják be ezt a kriptát az emlékhelyen belül?

— Az eddigiek szerint, megemelt szinttel érzékeltetjük, s egy kereszttel díszített fedőkővel borítjuk le. Ügy, hogy két oldalról be is lehessen tekinteni a kriptába.

— Még egy emléket tulajdonítanak itt Szent Istvánnak, mégpedig a romkertben látható szarkofágot. Véleménye szerint eredetinek tekinthető-e ez?

— Ezt a kérdést valószínűleg soha nem lehet eldönteni. Az Európa egyik legsajátosabb, román kori emlékét jelentő, fehér budai mészkő szarkofág 1803-ban került elő. Milassin, olasz származású püspök hozzászokott hazájában az antik régiségek gyűjtéséhez, s ezt székesfehérvári bekitatása után is folytatta. Kőkertet alakított ki, amelybe belekerült ez a tárgy is. Művészettörténeti kutatásunk Szent István sírládájaként határozta meg. Megalapozott azonban az a vélemény is, hogy készítési kora inkább a X. század vége vagy a X—XI. század fordulója, tehát eszerint nem lehet Szent Istváné. Annál is inkább, mert díszítésében félig keresztény, félig pogány motívumokat tartalmaz, első királyunk és az őt eltemető Gizella királyné pedig sokkal inkább hívőbb volt annál, hogy István testét ilyenbe tegyék. Kutatásunk felismerni vélte tetejének töredékeit is, s ha valóban hozzá tartozott, akkor Árpád nemzetségéhez tartozó személyt temettek el benne. Valószínűnek látszik, hogy Géza fejedelmet rejthette magába ez a sírláda. A dölyfös uralkodó ugyanis úgy fogalmazott, hogy ő „elég nagy úr ahhoz, hogy két istennek is szolgáljon '.

63