Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Bözödi György költeménye - Gábor László: Négyszemközt Páskándi Gézával

szén például ahogy Homéroszért hét város huzakodott, ugyanúgy Ady Endrét is mindenki magáénak vallotta, a szilágyiságiak csakúgy, mint a váradiak De azért én szép névsort mondhattam el, amelyen szerepelt Károli Gáspár, Móricz Zsigmond, Misztótfalusi Kis Miklós vagy Kölcsey. Természetesen Károli Gáspárra voltam a legbüszkébb, aki a Bibliát szamosháti nyelvjáráson magyarította.

— Mit hozott magával arról a tájról, mi fordította az írói pálya felé?

— Nagyon szeretnek beszélni a szatmári emberek. Ennek a megyének hajdan nagy átmenő forgalma volt: az Erdély és a Felvidék kapujában, Partiumban meglehetősen vendéglátó emberek éltek. Egyébként is vendégszerető nép a magyar, de a szatmáriak túllicitálják ezt. sokszor már kínosan kínálgatják a betérőt. Én egyébként Szatmárhegyen születtem, ez a várostól tizennégy kilométerre eső község, amely közigazgatásilag már oda tartozik. Dzsentrik és tehetős polgárok birtokolták ott a szőlőket, s annak idején menekült protestánsok alapították a viincellér- famílliákat. Anyai ágon „borkapálók” voltak őseim, apai részről pedig — a szájhagyomány szerint — dzsentrik. De a rokonságban iparosok, nyomdászok is föllel- hetők voltak.

— Szülővárosomat nagyon szerettem, minden kedves számomra, amit ott megéltem. Talán éppen a sokféleség, a sok eredő indított az írói pálya felé.

— Közvetlenül a háború utáni esztendőkre esik ifjúkora: akkor eszmélkedett a világra. Hogyan emlékezik az akkori esztendőkre, a negyvenes évek végének Romániájára?

— Első megközelítésben úgy is mondhatnám, hogy az a kor az „osztályharcban vasba öltözött”. Valóban kulcsfontosságú volt számomra az idézett néhány esztendő. mivel azelőtt szélvédett helyen voltam: egy gyermek nemigen tud még felmérni komoly dogokat. Egyébként is: szinte színmagyar város volt Szatmár, alig élt ott román család. Inkább az iparosítással együtt érkezett regáti értelmiség: mérnökök, vezetők.