Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Restye Illés: A menekülő
— Jó éjszakát — mondja az ajtóból még hátrafordulva. A nő felpattan a fotelból, mintha vissza akarná tartani. Tétova mozdulatot tesz. Aztán leroskad a helyére. Még annyi ereje marad, hogy utána kiáltson a férfinek: — Menj a francba! Szemét tróger! — Halkan sírni kezd. Az ablakból figyeli, ahogy a férfi átvág az úttesten, aztán alakja belevész a hóesésbe. Már nem sír. Gondolataiban a nem is távoli múltba kalandozik. Átcsoszog a fürdőszobába. Hosszasan bámulja magát a tükörben. Azt a megviselt, széteső arcot, amely oly gonoszul cserbenhagyta. Mielőtt kilépne, nyelvet ölt önmaga tükörképére. Éva türelmetlenül szorongatja a kagylót. Halk kattanás. Harmadszorra tárcsázza az ötjegyű számot. — Mikor indul hajnalban az első vonat? — Hová óhajt utazni asszonyom, egyáltalán? — kérdi egy reszelős női hang. — Annyit mondjon mindössze, mikor indul vonat valamelyik nagyobb városba ! — önnek mindegy?! — A kérdésemre válaszoljon! — Ahogy tetszik — sértődött horkantás a vonal végén — D.-be indul egy gyors négyharminckor. — Köszönöm, ennyit akartam. Még meghallja a dühödt méltatlankodást, aztán lecsapja a kagylót. Mikor is járt utoljára D.-ben? Több mint két éve. Szinte alig ismeri azt a várost. Az órájára néz. Mit kezd addig az idejével? Ha legalább aludni tudna. Mégiscsak ez lett a vége?! Innen is menekülnie kell. Fáradtan elmosolyodik. Egy megkezdett konyakos üveget vesz elő a szekrényből. Az első kortyok utálkozó grimaszt csalnak az arcára. Pedig itt már kezdett megmelegedni. Az állása is tűrhető,igaz a „lé” az nem valami sok, de éppen kijött belőle. Belefáradt a nomád életmódba. Egy ilyen kisváros nyugalmára vágyott és tessék ... Felhajt még egy pohárral, összerázkódik. Ez a pasi is az előbb, szabályosan elmenekült tőle. Hát persze! A foglalkozási ártalmak első jelei. A kicsapongó, értelmetlen életmódja, amely... Ugyan már nagyon is szeretted azt a fajta gyökerek nélküli ide-oda sodródást. Féltél a felelősségtől. Gyereknevelés. Egy kopaszodó, kisstílű, valamely alsóbb kaszthoz tartozó értelmiségi férj. Sovány havibérrel. Tartalmatlan, őrületbe kergető, langyos hétköznapok, rántott csirke és sültkrumpli szagú vasárnapokkal tűzdelve. Lakás a negyediken, havi részletek, amelyek egy életre szólnak! Felsóhajt. A harmadik pohár konyakot küldi le a torkán. Egyre jobbnak találja. Eltűnt az az undorító kaparós utóíze. Megrázza az üveget. Egy-két pohárravaló löttyen az alján. Egyre melegebbnek érzi a szoba levegőjét. Ablakot nyit. A hó kitartóan hull. A nagy pelyheík villanásnyi gyorsasággal elolvadnak a párkányon. Igaza volt az újságírónak: csakugyan nagyon szép! Ahogy kihajol, a csípős szél az arcába kergeti a hópelyheket. Már a válla is kint van. Két kezével kapaszkodik az ablakpárkány horganylemezébe. Amint lenéz, kissé megszédül. Odalenn a neon sárgás fényében csalókán megcsillan a hó. Szinte hívogatja a makulátlan fehér szőnyeg. Még átvillan agyán: milyen nagyszerű lenne, ha az arcát beleíüröszthetné abba a szűz hótakaróba. Éva összerezzen. Valaki türelmetlenül kopogtat az ajtón. Meg sem fordul a fejében, ki jöhetett ebben a szokatlan időpontban. Ajtót nyit. A nagydarab férfi a bárból, kezében egy üveg ital. Éva kelletlen grimaszt vág. 32
