Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)
PÉCSI ISTVÁN Koronás kegyetlenek — Csodálkozol, riadó zol, megdöbbensz, előítéletek légvárai omlanak ösz- sze benned, s mégis figyelsz, mert szomjúlhozod az igazságot, amelynek magva — lefújva az egyes (korok illékony permietét — mindig azonos, s a kiválasztottak, a máshonnan, a távoli világokból is befolyásoltak ennek érvényesítéséért küzdenek. Példát mutatva, fénylő, olykor életet követelő áldozatot vállalva. Megszabadulva a gyötrő, a vértsodró vágyak serkentésétől, az önzés béklyódtól, a pénz és a hatalom kísértésétől. Akárcsak ő, a keresztre feszített, aki intelmeit küldi, akinek jelzéseit vehetjük, akivel csillag fényezte éjszakáikon társalkodóm. Nem miattam, hanem mindnyájunkért, s az utánunk jövő századok tengernyi emberéért, akiknek a tökéletesedés, a megvilágosodás útján kell haladniuk. Méghozzá minél kevesebb kitérővel, mennél lendületesebben. — Bizonyára rémüldöztél, amikor famíliám tagjait mutattam be neked. Hozsannákat hallottál róluk, de nem olyasféléket, mint én beszéltem. Hidd el, megkinlódtam az efféle önvallomásokért, s azért mesélek róluk tovább, hogy okulj a történtekből. Szeretteim, véreim, elődeim ők, végzetes és kincses tulajdonságaik benne viaskodtak, tusaikodták, így hát akként ítélek, hogy magam is ítéltetem, a csakazértis jobbulás megfellebbezhetetlen törvényét hirdetve. Minden más irányjelzés a tragédiák ösvényeire vezérel, oda, ahol végül is az összes ballépésért benyújtják a számlát. Mennyivel felemelőbb arra járni, ahol az egyik kéz a másikat keresi, ahol a segítségnyújtó és a felkarolt szíve együtt örvendezik, ahol a szeretet lefegyverzi a legravaszdibban fel- fegyverzett erőszakot is. — Azért szólok Neked, mert a szavaik lellkedbe ivódnak, s te tovább örökíted ezt az egyetlen üdvözítő testamentumot. Ne tiltakozz, mert így leszen: fiaid és lányaid tudatában. Halálom után kikerülsz innen, s látszatra olyanná válsz, mint a többiek, mégis képviseled majd azt a másságot, amely bennem lobog, amely sebes lánggal éget, mint szikkadt fény «hasábokat a terebélyesedő tűz. Asszony és anyaként is teljesítve rendeltetésed szolgálsz majd rangrejtett követeként a holnapoknak, mert a bolygó lakóinak nemcsak Krisztusokra van szükségük, hanem olyanokra is,' akik a Bárány tanait terjesztik. Nem idegborzoló idegenként, különcként, hanem a csukaszürkék öltönye mögé bújtatva velük azonos mentalitásukat. — Születnek majd orvosak, akik megpróbálják fellebbenteni a fátylat az öröklődés titkairól. Ezredévekig bíbelődhetnek ezzel, szabályokat alkothatnak, arra mégsem kaphatnak választ, hogy miként diadalmaskodnak a fények az árnyakon. Ezt a misztériumot csak magunk érezhetjük át, ha megszenvedjük az önszemlélődés, az önvizsgálat részrehajlás nélküli stációit, ha egyértelmű üzeneteket hagyunk magunk után, kódokat, amelyek megfejtéséhez kulcsokra lelnek a hozzánk hasonlók, az érzékenyebbek, a fogékonyabbak. — Így nézem én is ezt a híres, nagy családot, amely a távoli mongol földekről ered, amelyet később nem véletlenül rokonítanak majd Attila nemzetségével. Álmost látom, akinek meg kellett halnia azért, hogy fia, a tehetséges, a jó hadvezér és okos politikus Árpád vezérletével őseink birtokba vegyék — 16
