Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Gondolatok az ifjúság értékrendszeréről
daganatfejlődésnek. A sörrel is hasonló a helyzet. A komlócrlaj, ami a keserű ízt adja, zöldessárga színű, tehát abszorbeálja az ultraibolya tartományt. Egy liter pedig annyi ösztrogént, női nemi hormont tartalmazmint amennyf öt, harmincéves nőben van. Az ösztrogénról pedig régen kimutatták, hogy daganatkeltő hatású. A dohányzás nemcsak tüdőrákot okozhat, hanem roncsolja többek között a májat, a szívet. Az egészséges ember mindent ehet, de csak mérsékletesen, mert nem lehet tudni, hogy kinél milyen a víruskoncentráció, és mikor vált át daganatos fázisba. Nemcsak életmódunkban, hanem étkezésünkben is rendet kell tartani. Azért dolgozom lassan m£r harminc éve, hogy minél több emberen segítsek, fájdalmukat, kínjukat enyhítsem, mert a Béres-cseppek erre is alkalmasak. V (Dr. Béres József előadásán — ahol a nézők választ kap tak kérdéseikre — egy olyan baráti beszélgetés alakult ki. amelynek révén a résztvevők szellemileg, emberileg gazda gabban távoztak és árnyaltabban nézik azt a világot, amiért mindannyiunknak igen sokat kell tenni az elkövetkezendő esztendőkben.) Szüle Rita • Pedagógiai műhely Gondolatok az ifjúság értékrendszerérői A felnőttek szemében a fiatalság mindig „gyanús”. A fogalom többféle értelmében gyanús. Ügy is, mint követő, előre mutató, jövőt ígérő nemzedék, úgy is, mint állapot. Egy kicsit önnön felnőtt személye megismerhetetlenségének hiteles tanújaként, szelíd és megbocsátható irigység tárgya. Mi, felnőttek nem kegyelmezünk az ítéleteinkben azoknak, akik a múltunkat hozzák el azzal, hogy főleg a jeledben, sőt inkább a jövőben élnek, megbocsáthatatlanul derűs önbizalommal. A „honnanveszikabátorságot” sztereotípiája gyakran vált kíváncsi meglepődéssé: Tényleg! Honnan veszik a bátorságot? Nem kell ahhoz a nyárspolgár átkos szerepében díszelegni, hogy értetlenül álljunk a fiatalok számunkra „a magasra süllyedt” világa előtt. Pedig nagyon akarjuk érteni őket. Némelyikünk saját hitét próbáltatja föl fiaival, mások saját sikereiket óhajtják megismételtetni. A kevésbé sikeresek megélt fiaskók elé (és ellen) fegyverezik valamilyen szinten — valamilyen pontszámokkal. Naponta fölkészülünk — készülünk a fiatalságból. Szolidan dúdolva a (dúdolva semmitmondó, mert üvöltésre szánt) dallamaikat. A konzervatívabbak még eltűnődnek egy-egy „ízléstelenül rövidre nyírt” hajzaton, de már a hozzáértő műgondjával mustrálgatják lányainkon, fiainkon a békazöld kabátka, valamint a piros-kék pepita nadrág „disztingvált harmóniáját”. Mindannyian nagyon akarjuk érteni őket. Mert tudjuk, hogy amit látunk, hallunk, az nem igazán és egyedül az igazi. Hisszük, — mert a hit megte6!)
