Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Gondolatok az ifjúság értékrendszeréről
remtésében öntevékenyen kivettük a részünket —. hogy az ifjúság a jövő. A jó (ha nem is jobb) jövő. Persze most már azt is tudjuk, hogy nem mindig és mindenhez elég a kényelmes hit. Olykor ellenőrizni kell, utánamenni a meggyőződésig.. . Azt kell megtudni, mitől van a bátorság. Milyen motívumok mozgatják a fiatalok szándékait? Milyen mértékkel mérik önmagukat? Mely dolgokhoz igazodnak, ha igazodnak? Hol vannak a minták, amelyek nekik szolgálnak? Mivel elégedettek, mitől elégedetlenek? Mire készültek — mire készek? Mihez kötődnek, ha kötődnek? Mi elől menekülnek, ha menekülnek? S végül: milyen tanítókra hallgatnak, milyen tanokat tanulnak9 Ha legalább hiányosságainkat és óhajainkat meg szeretnénk ismerni, meg kell próbálkozni a kérdések megválaszolásával — minden nap. Becsvágy és igényszint A felnövő nemzedék helyzetét, lelkiállapotát meghatározó módon jellemzi törekvéseinek, vágyainak iránya. Fontos tényező, a jövőtudat, a megcélzott egzisztenciális érvényesülés terve. Jó esetben ez a fiatal személyiségével, szociális helyzetével összhangban fejlődik. Azaz: a fiatal tehetsége, képességei alkalmassá teszik a reá váró út bejárására, s a szülői ház vagy a szőkébb társadalmi környezet sem lesz gátja a célok beérésének. Az ilyen szerencsés fiataloknál a döntően jó erkölcsi tulajdonságok (erények) kialakulása feltételezhető. Nagy valószínűséggel a pozitív tartalmú erkölcsi jegyek döntően pozitív tetteket produkálnak, s a gyakorlás során jó hajlamokat alakítanak. Az ilyen fiatalok hajlamból cselekszik a jót. A feladatok nehézségeit természetes kíváncsisággal várják, s küzdik le. Egyre magasabbra kerül a teljesítmények elvárási szintje. Az elvárásokat fokozatosan finomodó belső igényszint egyensúlyozza. Az igényszintnek követelő feltétele ugyanakkor alkotóeleme a folyamatos erőfeszítés, a belső egyéni áldozat. Az ilyen életútban az sem kétséges, hogy a fiatal milyen hatások alatt, milyen szándékokkal törekszik a céljai felé. Világosan megfogalmazható, hogy az egészséges becsvágy helyes érték- orientációval, magas erkölcsi igényszinttel párosul. Az előbbieken talán nem is gondolkodnánk, ha mindezek ellentétét nem látnánk, nem éreznénk olykor érdektelen, esetleg egyénien távolabbról, de a társadalom „bőrén” közvetlenül. Mert hovatovább több a negatív jelenség, mint a beválásában is bizonyított fiatal sors. Kétszeresen, háromszorosan maradnak ki a középiskolák divatos osztályaiból, az egyetemek és főiskolák padjaiból ahhoz képest, ahányan bekerültek. Az utóbbi években végzetteket már megérintette a szűkülő munkalehetőségek ideges feszültsége. Egyre több fiatal számára távolodnak az egzisztenciális lehetőségek; a vágyott elérendő célok. Ugyanakkor egyre több kecsegtető életminta csábítja a csábítható korosztályokat. Ügy hiszik, mert úgy tűnik, mintha a valóságnál több lenne a sikerember. Ugyanakkor az érdekeltek felelőssége a legkevésbé, vagy a legritkábban vetődik fel. (Talán a felnőtt világ gyávaságából származóan is, mert a tények szembesítését nem vállaljuk). Pedig ha gazdagok vagyunk a mentségek szókincsében, (márpedig gazdagok vagyunk), gyarapodnunk kell az őszinte szembenézésben is. Kinek jó, ha szülőktől netán pedagógusoktól támogatottan téves életfelfogásból, felkészületlenségből, erőfeszítések hiányából származó kudarcok törik meg — esetleg törik el a különben egészséges fiatalok életét? Hol van a határa az engedékenységnek, a hétköznapok apró engedményeinek, amelyet 70
