Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
felélik később, vagy majd a sírba viszik, — lesz rá alkalom és idő? Én természetesen tudom, hogy erről szó sem lehet. Egy kicsit fázok, egy kicsit éhezek, egy kicsit rongyos vagyok, de nekem ez így jó és elég. Ne felejtsd el, én már megjártam Romániát, Oroszországot! Ez mindent megmagyaráz, még azt is, hogy most boldog és megelégedett vagyok ... 947. június 17. Bp. Közel négy hónapig pihentettem feljegyzéseimet! De magam nem pihentem ám! Nagy művön dolgoztam közel három hónapon át, írtam az Előkés holtak című kötetet. És még hozzá mennyi nehézséggel, kínnal és szenvedéssel, bajjal-gonddal. Félig betegen, mert beteg is vagyok észrevehetően, régi — közel két éves — pajzsmirigyemmel. Egyszóval, közel 300 oldalt ír- tam-firkáltam össze három hónap alatt, olykor módfelett könnyen, máskor verítékezve. Maga a váz izgalmas, fordulatos történet, Van Buren holland hajóskapitány története, de a fontos részek függetlenek a mesétől, az író kommentárjai. Egyszóval, majd meglátják, ha akarják, ha lesz még ólom és papír nyomtatásra ezen a világon! Közben három-négy hasonló tervem bontakozott ki írás közben, az Élők és holtak-hoz hasonló műfajban. Az első: Simon Pál dr. története. Régi barátom az illető — mostanában hallottam történetét öccsétől. Nos, ez az orvos kiment évekkel ezelőtt Afrikába, Belga-Kongóba. Most jött róla a hír, hogy egy tűzvész alkalmából bennégett a házban. II. Egy regényt kellene írnom, egyszerű történet, melyet időnként megszakítok és kommentálom az éppen előforduló egyéneket, eseményeket. Esetleg saját feljegyzéseimet is közbeiktatom, napi, a regénytől független megjegyzéseimet, naplójegyzeteimet. III. dr. John Dómba története. (Ez egy New York-i barátom, mára- marosszigeti születés.) Függelékként leveleinek töredését is mellékelném. IV. Bolhacirkusz II. kötetét. (Anyag New Yorkban). V. És egy tréfás történet annak illusztrálására, hogy miképp női, duzzad a pletykán keresztül a valóság. Egy szimpla eset ma elmesélve, utána ugyanaz egy hét, majd egy hónap, ismét egy és tíz év távlatából. És mennyi írnivalóm lenne még ezeken kívül! A kis Kutya története, majd az Alvilág, utána az Ebből egy szó sem igaz.... hogy csak a kész. kialakult műveket említsem. És mennyi van még alakulóban, bontakozóban! Már azt sem tudom, van-e értelme az egésznek? A természet kettős arcán gondolkodom. Ez a kettős erő, az építés és tombolás mindenben megnyilvánul, de nem csupán a természet, de még a társadalmi rend minden változatában. Nő és férfi, tél és nyár, háborúk és békék, minden egybefolyik, egyik kiegészíti a másikat, egyik a másik nélkül értelmetlen, elképzelhetetlen, sőt céltalan. így, ebben a látszólagos rendetlenségben, egymásnak való ellentmondásban épül, fejlődik, erősödik, alakul a világ. A nő több, korosabb a férfinél, mindenesetre más. Ebben a kérdésben a társadalmi tévedések felháborítóak. Az a sejtelmem, hogy az emberiség természetes formája inkább a nőuralom, semmit a férfiuralom, melyet modern társadalmunkban szemlélhetünk. (...) Az író ezerarcú lény, aki képtelen (arra), hogy kilépjen saját határaiból. Mindég magamról írok, mintha csak az lenne a feladat, miképpen viselkednék, mit mondanék, ha paraszt lennék például vagy falusi jegyző, bányamunkás vagy például falusi jegyző, bányamunkás vagy uccai lotyó. 34
