Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
Eltemettük hát szegény Zolit, szegény Gáspár Zoltánt! Alig voltunk a temetőben néhányan, néhány barát, azok is ímmel-ámmal, mert szeles, hideg idő volt, amikor újra eltemettük szegényt. Január 13-án pusztult el (...). Már az „élet kapujában” állott, mondaná egy rossz író, holott ahol állott, az minden volt, csak éppen nem az Élet Kapuja. No, de mindegy, ne rontsuk ezt a csúnya ünnepet. Hát elföldelték a Kerepesi temetőben, északi irányban Jókai sírjától. A Szép Szó nevében én búcsúztattam a következő szavakkal : „Kedves barátaim, nagy a mi gyászunk, mert Gáspár Zoltán, akinek holttestét itt körülálljuk, éppen akkor lett az ostoba és vak sors esztelen áldozatává, amikor világosság kezdett derengeni éppen mindama eszmények, ideálok és fogalmak fölött, melyeket ő — egy egész életen át és mindég töretlen hittel — képviselt. Az értelem, a tudás és a képesség nagy hármas egységét testesítette meg elhalt barátunk, az emberi értékeknek e múlhatatlan szent háromságát, amelyre egy világ épül majd, és amely világ megépítésén ő bármelyikünknél jobban fáradozott. Nagy a mi gyászunk, barátaim, most nemcsak egy emberi barátot vesztettünk, de munkatársat is vesztettünk, és éppen abban az időben, amidőn legnagyobb az ínségünk munkatársakban. Amidőn most búcsúzom tőle, a magam nevében és az itt megjelentek nevén túl, a Szép Szó nevében, azzal a fogadalommal veszem ezt a búcsút, hogy nemcsak emlékedet fogjuk megőrizni híven, méltón és csorbítatlanul, kedves barátunk, de hitedet, erős elszántságodat, kérlelhetetlen és alku nélküli tiszteletedet is minden jó, méltó és szép emberi tudás irányában. Adjon isten nekünk hozzá engesztelhetetlen erőt, neked pedig adjon nyugalmat keserű és igazságtalan halálodban.” ♦ Hát kihallgattak az Üjságírók Országos Szövetségénél, rám olvasták bűneimet, vétkeimet, és az eredmény: fél évre eltiltottak az újságírástól. Mint ahogy szegény Attila mondaná: jöttek „bírák feketében”, inkább fekete-sötét lelkiismerettel, mint ruházatban, köztük dr. Kemény István, Déri Imre, a többi skibler nevére nem is emlékszem, annyira jelentéktelenek. írók, köztük Kassák, Nagy Lajos, Kárpáti, ez utóbbi óvatosan, elővigyázatosan, nehogy besározza zöld frakkját szegény. Kassák, mint rendesen, itt és most is keverte a mérget, ö volt, aki az ítéletet proponálta, mert ahogy Nagy Lajos igyekezett enyhíteni azt, visszavonta máris. És legott rohant a Kis Újsághoz, ahová már meghívtak volt, és írja is a heti cikkeket helyettem. Lehet-e keserűség bennem, ha csak nem keserű mosoly? Hitvány emberek, hitvány emberek, szegény, szerencsétlen, hitvány emberek . .. Megvetésemnél irántuk csak szánalmam nagyobb. ♦ Bp., 945. ápr. 24. Próbálom összeütni, tető alá hozni a Szép Szót egy Almanach formájában egyelőre. Egyszer az orosz hatóságok már visszautasították, bizonyos Gruber nevezetű cenzor visszadobta vállakózásomat. Most azonban áttették a cenzúrát (a) magyar hatóságokhoz az oroszok, valami Balog államtitkár dönt e nagy „sajtó” ügyekben, talán részemre és a Szép Szó számára előnyösebben. A kötetecske címe lenne: Szép Szó Szabadság Almanachja. Kívülem Nagy Lajos, Darvas Szilárd, Radnóti Miklós, Barcs Sándor, Végh György, Horváth Béla, Kosa János, Kassák Lajos, Bortnyik Sándor, Fodor József, Devecseri Gábor, Rónai Mihály András, Vas István, Szűcs György, Sándor József, Máté 40
