Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 4. szám - TUDOMÁNY - G. Komoróczy Emőke: Kassák Lajos emlékezete

A Munka-kör Rultúrstúdiója(a Simon Jolán-vezette szavalókórus és az ő lánya, Nagy Etel által irányitott mozgáskórus, valamint Jemnitz Sándor modern zenei-, Justus György népdalkórusa) a munkásmozgalmon belüli hasonló csoportosulások között az egyik legmagasabb színvonalú "nevelő" fórum, ahol az aktuális mozgalmi feladatokra való mozgósításon — az ún. "agitáción" — messze túlmutató, a "teljes ember" kialakulását segítő magas szintű kulturális munka folyik.

Hitler uralomra jutása után azonban — a munkásmozgalmon belül működő többi kultúrgárdával együtt — betiltják a Munka Stúdiót is. A Munka folyóirat (bár egyre szűkülő munkatársi gárdával) még majdnem 6 éven át fenntartja magát. Kassák megkísérli "sorsos testvéreidben erősiteni a belső ellenállást a társadalmi dehumanizáló erőivel szemben; vallja s hirdeti: csakis a szellemi — eszmei — integritás megőrzése teheti védetté a személyiséget a kor értékroncsoló tendenciái ellenében. Lírája (ismét) befelé fordulóvá, intimebbé válik; ugyanakkor a nehéz próbákat kiállt és a terhek alatt össze nem roskadó ember csendes magabiztossága árad verseiből (Földem, virágom. 1935; Ajándék az Asszonynak, 1937.)

Azonban csakhamar személyi létezésében is váratlan és megrendítő csapás sújtja: felesége, 30 év óta mellette álló, minden küzdelmében őt támogató, erejében soha meg nem ingó társa, Simon Jolán — elfáradva az élet terheinek cipelésében, a mind kilátástalanabb társadalmi harcokban — 1938 szeptemberében öngyilkos lesz. A Munka decemberi számát az ő emlékének szentelik. Kassák búcsúverse (Halk kis ballada) fájdalmas sóhajként száll a távozó után.

1939 derekén a Munkát betiltják. Ezzel Kassák életének egyik legfontosabb korszaka le is zárul. Túl az 50. életévén, ismét megfosztva a "küzdőtértől", egyedül, tervek s remények nélkül — mihez is kezdhetne?

1939-es kötete (Fújjad csak furulyád) halottsirató versei a jóvátehe- tetlenség-, visszahozhatatlanság. panaszával telítettek; több versben felbukkan saját halálának vágyképe is. Szűkebb s tágabb családját (Jolán, Munka-kör) elvesztvén, a mind fenyegetőbben közelítő háború árnyékában mégis felcsap verseiből újra a konok sorsvállalás és a szilárd hűség életet és értékeket őrző daca. A nyáj elszéledt, de a pásztor a helyén marad: "ébenfából és zergecsontból" készült furulyáján feltartóztathatatlanul árad a dal, "gyilkos napok és gyászos esztendők végtelenjében."

A háború évei alatt is megjelenik vasárnap esténként a Centrál kávéházban, a Munka-kör volt törzsasztalánál, s várja a régi barátokat, fegyvertársakat. Verseiben (Sötét egek alatt, 1940; Szombat este, 1942; A költő önmagával felesel, 1945.) a "balga szegények" helyett, őket erősítve s értük perelve emel szót egy új világért, amelyben majd "a pásztor nem hagyja cserben nyáját", s ahol a legelesettebbek is segitő társakra lelnek, ö most is itt, közöttük, Angyalföldön — "a mocskos gyárnegyed"-ben — érzi otthon magát, mint egész életében mindig (Kibontott zászló, Szegények kórusa, Csillaghullás, Egyedül az éjszakában, Szombat este stb.). Több versben felbukkan a szülőföld képe,

79