Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Szalay István: Madárfütty

óriásokat törpék helyett, hatalmas izgalmakat, harcokat, tragédiákat, vért.

Fordul a szél, a szomszéd szeme megakad a paradicsomkaróimon, amelyek olyanok, mint a csatában szétvert sereg, kimerültén dülöngéz- nek, roskadoznak a hatalmas zöld indák alatt. Ajánlja, hogy jövőre erősebb karókat szerezzek, majd együtt örülünk a sárguló, pirosló gyerekökölnyi termésnek.

Ma úgy tűnik az öröm van napirenden, ez reggeli diskurzusunk tárgya a szőlőhegyen, a hűs meggyfák alatt, a madarak koncertje közepette.

Meggyőződéssel magyarázom később, hogy az öröm, a boldogság is kifejezhető pedig a legmagasabb hőfokon a művészetek valamennyi ágában, csakhogy ezeknek az ábrázolása sokkal feszítettebb alkotói erőpróba. Irodalmunk klasszikus nagyjai játszi könnyedséggel tették ezt lekötve, lenyűgözve vele a publikumot.

— Az érzelem közszükségleti hiánycikk! Megragadásához balkezesek vagyunk, gyakran elsiklunk az érzelmek felett, észre sem vesszük jelenlétüket, miközben hiányoljuk és zokogva panaszoljuk, hogy minket nem szeret senki. Előttünk van, benne élünk, mégis átfolyik rajtunk, mint rostán a víz.

Ma nem vitatkozom a tanár úrral, egyeznek nézeteink, más témában néha egy évszak is kevés a nézetkülönbségek tisztázásához. Miután átéljük a világ birtokbavételének illúzióját visszatérünk átmenetileg örök témánkra, a kertre, ahová teknős módjára mindig visszaérünk. Zsebéből gyűrött papírzacskót kotor elő és mint drágaságot a magasba tartja.

— Ez a kincs az én ajándékom!

— Mit adjak cserébe?

Ezúttal a tudós komolyságával tekint rám, mutató ujját magasra tartja, mint oly sok évig a katedrán.

— Az élet legnagyobb értékei csakis ingyen kaphatók. A szcrctctct, a valódi szerelmet, a barátságot lchct-c megfizetni? Pénzért legfeljebb ezeket helyettesítő hamisítványokat lelsz.

Tudom, a különös virágmag csak ürügy a nagy tanításra, bevallom, szívesen veszem mindkettőt, pedig a rádióm már elmondta á tizes híreket és eddig — a beszélgetésen kivül — még egy keresztül szalmát sem csináltam.

Egyedül maradok, teszek-vcszek néhány órát elgondolásaim szerint, a borsó meg a hagyma felásott helyén emelkedik a föld, vakond túr a mélyben, élelem után kutat. Ismerős rigók zavartalanul keresgélnek a hátam mögött, majd felcsípnek egy-egy éjjeli szerenádra készülő tücsköt és nyelik, erőlködve gyűrik le a kemény falatot. A barátposzáta, a sárgarigó, a gébics, a széncinege valahol a közeli bokrokon gallyaznak, aztán éhes fiaik számára tovább röppennek élelem után. Ezt teszi a vadgalamb, a gerle is, nevelik a nyár utolsó fészekaljait. Az utódokat!

— Mit tesznek a madarak?

— Fenntartják magukat és utódokat nevelnek.