Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: A galéria nagy tavaszi tárlatáról
ját kortársaínak. Nehéz azt mondanunk, hogy Szabó László márványból és bronzból egyéb nemesebb kövekből készült portréi azonos gyökerekből! táplálkoznak, mint Demjén Attila festett arcai, egyéniségei. Azt mindenesetre ismételten, az átélés [hitével állítjuk, hogy ezt a szolnoki szohrászt a rokoni szeretet, a családra irányított gondolatok vezérlik, amikor a remekbe faragott arcokat, alakokat megmintázza. Más az élőadásmód1 ezeknél a plasztikáknál, más levegőit is árasztanak, térbeliségüket másképp fogadjuk be, mint a yásznaklét, a (színekét, vonalakét, de egy igaz: az érzelmi gazdagság, amit a formák közvetítenek, célba talál. Az anya, az asszony, a lány figurája nem hagyja közömbösen a szemlélőt. S akkor sem csupán a jókedv tolakszik elő látványként, amikor a táncoló lányokat örökíti meg: a harmónia, a lebegés, amely az alkotás derűjéből származik. Vagy hal egy másfajta témáit, másféle előadásmódot keresünk, itt van a Kubikus című kompozíció, amelyet a vásárló mecénatúra már a kiállításról' vinni akart. Az erőfeszítésnek az a nemesen egyszerű ábrázolása, ahogyan ,a földmunkás egész alakjával nekilódul a feladatnak, ritmus, a mozgásnak az a pillanata, amikor a kubikus egész sorsa leolvasható az ábrázolásról. Ehhez szinte csak háttérinformációkénit csatlakoztatjuk azt a költészetet, amelyet Daniéról, vagy az Ibsen által megénekelt Peer iGyntról, az ő nagy erdei futásáról álmodott fémíbe, s kitetszik: a művészeti ágak kölcsönhatása nélkül nincs szellemi, érzelmi gondolati közlés. A harmadik kiállító, 'Molnár István egri fotós, ijó ritmusú anyaggal hívta fel magára a figyelmet. A fiatal női test szépségét, ízléses aktokban rakta anyaga elejére, hogy aztán a család, a gyermek, no meg odébb, a fekete főkötős asszonyok a maguk ezerráncú szoknyájával, az öreg emberek, a maguk ugyancsak ezerráncú arcával elénk térképezzék: minő sors is az — falun megöregedni, abban a télen-nyáron esőben, sárban, fagyban vetni, aratni, betakarítani a földeken, ahol minden, fény, Víz, hideg, forróság cserzi a bőrt, keményíti a gerincet, hogy jól elhordhassák a terhet a pipázó öregkorig. S ha a1 szemlélő ezeket a képsorokat újból átvizsgálja, kiviláglik, mennyi bölcsesség, nyugalom, árad ezekből a felvételekből1; főleg, ha azt is észreveszi, hogy másodvonulatként a környezetét, a természetet jól ismerő fotós odateszi felvételeit ai kidöntött fáidról1, a rönkökről^ amik nem tudtak ,,állva meghalni.” Az évgyűrűk is elszavalják a magukét. A, tavaszi -tárlat apró summáizaltát, elsősorban azokat a lélekbe is leható, tartalmi részeket szerettük volna a figyeljem elé igazítani, hogy kitessék: szellemilég zilált, érzelmileg kifáradt korunkban érdemes szemrevételezni azoknak az alkotásait, akikben a lélek 'megtartó ereje munkálkodik; akikben van a példamutatás készsége és az a hit, a nemes indulat, a lelkesedés, amely nemcsak hiszi, ltudlatja, hogy van a holnap és abban újra a szépség, de láttatják is azt. Nem erőszakkal, de harmóniákkal, a látvány olykor szelíd bővületével, de mindig az életnek, a társaknak kijáró szeretettel. Ezt ima, a szívünkkel, értelmiünkkel egyaránt fel kel'l fognunk, ha azt akarjuk, hogy legyen mit átörökítenünk az utánunk jövőknek. Farkas András Demjén Attila: Dunakanyar
