Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - TUDOMÁNY - Dobóné Berencsi Margit: Nagy László: Szerelem emléke (Részlet a Tankönyvkiadónál megjelenő kötetből)
jelenkor embere már csupán ezek felelevenítésébe kapaszkodhat, megidézésük- ből meríthet erőt. A költő a birtokos jelzős nyelvi formával, a két szó (két tag) egymásra utaltságát, szétválaszthatatlanságát erősíti meg. A vers kezdő megszólításban a teljes metaforák, a népdalok hangulatát, páratlanul gazdag érzelmi tartalmát idézik fel: Szerelem emléke viráglámpa tabáni tulipánfa. A két azonosító összetett szó rendkívül tömör, sokrétű jelentést hordozó szókép. A viráglámpa előtagja az öröm, a kedvesség, a szeretet, a ragaszkodás, s a megemlékezés jelképe, ugyanakkor a sokszínűség, a szépség, a gyönyörködtetés, az ünneplés megtestesítője is. Az utótaghoz, a világosság eszközéhez a fény, a tudás, az értelem képzete kapcsolható. Együttesen a legemberibb s egyben a legtörékenyebb, legsebezhetőbb fogalmak hordozói: az érzelemé és az értelemé. A tulipánfa metaforában a szerelem rendkívülisége fejeződik ki. Ez a nem mindennapi, védett íhelyre ültetett növény a parkok és a kertek féltett kincse, a szerelem felbecsülhetetlen értékét szimbolizálja. A tabáni jelző utalhat a költő fiatalságának múltba vesző szép vágyaira. Nagy László belerejtette saját élményeit. A lebontott városrész helyén ma is ott álló tulipánfa emlékőrző lehet. De a krúdys hangulatú, a régi szerelmeket vigyázó Tabán is felsejlik előttünk meghitt, békés romantikájával. A költő a szerelem emlékéhez fohászkodik. Szenvedélyes elszántsággal hangzik fel esengő, igéző kérdése: világíts belső éjszakánkba, illetve a befejező sorban: ragyogd be szívünk éjszakáját! — Ez a megismétlődő — fokozatot is magában hordozó — :két könyörgés kapcsolja össze, tartja keretként szoros egységben a vers eszmeiségét. A fohászkodás kétféle megfogalmazása nem véletlen. Az elsőben a szerelem emlékétől a tájékozódáshoz, az eltévelyedés megelőzéséhez kér segítséget, a másodikban többre vágyik: a sötétség teljes legyőzésére. A ragyogd be igealak a világíts-nál teljesebb, intenzívebb cselekvést jelöl: a csillogó, tisztán fénylő meg- megvilágítás asszociációját kelti bennünk. A belső éjszakánkba és a szívünk éjszakáját sem azonos kifejezések. Az előbbi általánosabb, társadalmibb jellegű, míg az utóbbi egyénibb, személyhez tartozóbb. Mindkettő alkalmas a mindennapi életben, a közösségben, és az egyén cselekedeteiben jelentkező tévedések, gyarlóságok, sőt az elvakultság megérzékítésére. Magába foglalja a szép emberi törekvések eltorzitását, a nyomasztó gondokat, a naponként tapasztalható árulásokat, gonoszságokat. A költemény szövegének két rendező elve van: az ellentét és a fokozás. Ez a megállapítás nemcsak a vers egészére, hanem valamennyi alkotóelemére jellemző. Alapvető ellentét van a fényt adó, világosságot, értelmet sugárzó, emberi érzéseket és értékeket képviselő szerelem emléke és a riasztó sötétség, az elvetemültség, a mindnyájunkat fenyegető lelki sivárság: szívünk éjszakája között. A szembenállást, illetve két pólust a grammatikailag azonos módon szerkesztett, birtokos jelzős kifejezések alaptagjai jelentésükben hordozzák. Ugyanakkor vizuálisan is megérzékíti a költő. A kulcsfontosságú metaforák világos és sötét színek képzetét keltik. Ezekben a színekben a lélek belső valósága tükröződik: viráglámpa, tulipánfa, világíts, ragyogd be; éjszakánkba, megvakult, beborult, halált gondol. Az emberi szív is megtagadta eredeti rendeltetését: az édes vonzalmak központja a forró érzelmek tárházából átkozott, romboló csillaggá válik. 56
