Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
BOTTKA: Ne lázíts, hallod-e! BOTTYÁN: Csak hadd beszéljen! Halljam, mondd tovább! KATONA: Így igaz ez, generális uram, Bottyán apánk! Vasra verik a régi harcokban becsülettel küzdő vitézt, ha nem paréroz az uraknak! A kuruc urak is így tesznek, instállom! Minket kásemmiznek, ők tollasodnak! Mi jut nekünk? Három rézgaras egy hóra, de az is mire jó? Bocskormadzagot se vehetünk érte, nem hogy az adósságainkat fizessük ki belőle, a terheket, amikkel otthon sújtanak! A libertást el sem fogadják ... BOTTYÁN: A libertást! (Mérgesen) Megtüzesítem és a homlokára süttetem a libertást annak, aki nem becsüli Rákóczi pénzét! A homlokára süttetem! ... (Nézi a katonát) És? Mi bánt még, mondjad! KATONA: A család, instállom! Beteg az asszony, mégis robotba hajtják! A nép meg azt beszéli, hogy némelyik főtiszt, mint Forgách generál, megszedte magát a harcon! Hogy még a megholt katonák porcióját, hópénzét is követelte, amit aztán bezsebelt, megcsalva nagyságos urunkat, vitte haza a sok ezüstöt, zsákmányt, majorjába a svájci teheneket... KICSINY: Zsoldért szegődtél a zászló alá vagy a szabadságért?! KATONA: Én a szabadságért! Meg az egyenlőségért! De nem azért, hogy amíg én vérzek, más nyakra-főre tetézze a vagyonát! BOTTYÁN: Forgách Simonit vasra verve vitték Rákóczi elé! Forgách generál meglakol... (Kis csend után) Menj vissza a csapatodhoz. Gondom lesz a földesuradra. De szökni ne szökj! Gyere hozzám a panasszal! Ha megint elkap az őrség, nem kegyelmezek! Háború van, katonák vagyunk, rajtunk a német! Oltalmazzuk, szabadítjuk szegény hazánkat! Na, eredj! (A strázsamester elvezeti a katonát. Mind csendben vannak egy darabig.) Nos, uraim! Hallották!... (Szünet) Kimutatták egyesek a foguk fehérét Ónódon is! Amikor urunk kijelentette, hogy adózzék a nemes, főtiszt, fő- pap, egyéb méltóság egyenlően, viselje mindenki a hadakozás terheit, mintha darázs csípte volna meg a nagyságokat!... (Bottyán forrongva le-fel jár, a tisztek némán hallgatják.) Ocskay is! Igaza van ennek az embernek! A zsákmány javát kiválogatják a tisztek. A szemétjét, a hitványát, a rolzsdás fegyvert, a kese lovat kaphatja csak a szegénylegény. Ocskay ménest terelt össze a birtokára! De még ha csak ennyi volna a dolog! Hanem Becsre tekintgetinek! Tudják az urak, mit hajtogatott Forgách, amikor elfogták? Hogy József császárral megfizettet érte! Ezt kiabálta! Mert a császár majd kiszabadítja, szolgálatába fogadja. Merthogy József megbecsüli az olyan tanult tisztet, mint ő! És nem Forgách az egyedüli, aki így gondolkodik. Fogy az utánpótlás, nincs muníció, a francia támogatás nem érkezik rendjén... ráadásul Ra- butin és Stahremberg seregei is veszélyeztetik a Dunántúl megtartását. Kimerül az ország, most jönne a neheze, amikor fogcsikorgatva kell harcolni ... hát egyesek inkább azon törik a fejüket, hogy miként másszanak ki a kátyúból. (Haraggal) Mert kátyú lesz itt, kátyú, igen, mocskos kátyú, ha már nem számit a becsület! A hívség! Én az életemet tettem erre a harcra! Katona vagyok, katona voltam világ életemben, mesterségem a katonaság. De nem mindegy, hol, kiért és miért ontom a vérem! Most megbocsátottam ennek a szegény ördögnek, de jegyezzék meg, kérem, hogy még egyszer vele sem leszek irgalmas! Bárányirhás vagy ezüstforgós — nem nézem, kit kell rendbontás miatt meglövetnem! — Elmehetnek! BOTTKA: Engedelmével, generális úr, ha meghallgatna a húgom ügyében! BOTTYÁN: Legyen! 17
