Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - T. Ágoston László: A suszterinas (egyfelvonásos)
MEIXNER: Isten hozta, Herr Majthényi! LENKEY: Szervusz, Kálmán! Hozzám jöttél vagy a mesterhez? MAJTHÉNYI: Ejnye, nézd már, milyen feledékeny vagyok! A csizmámat akartam elhozni talpaltatni, és nem ottfelejtettem a cellában?... MEIXNER: Bizonyosan valamelyik kisasszonykán járt az ezredes úr esze... MAJTHÉNYI (közelebb lép, a lábbeliket nézegeti): Ne fájdítsa a szívemet már maga is, mester úr! Nem elég, hogy rab az ember, még élcelődnek is rajta ... MEIXNER: Nem sértő szándékkal mondtam. Beszélgessenek csak az urak. Nekem el kell mennem a protfósznéhoz méretet venni, az új báli cipőhöz. (Kiakasztja a nyakából a kötényt, az asztalra dobja.) Ha netán keresne valaki, Herr Lenkey, egy fertály órán belül itt leszek (el). MAJTHÉNYI (Lenkeyhez lép): Beszédem van veled, ezredes úr! LENKEY: A csizmádról? MAJTHÉNYI: Dehogy a csizmámról! Ez előtt a suszter baka előtt nem akartam megmondani a jövetelem igazi okát, azért beszéltem a csizmáról. Sose tudhatja az ember, melyik a besúgó. LENKEY (a székre mutat): Húzd közelebb azt a széket, aztán mondd, amíg nem jön valaki! MAJTHÉNYI (odahúzza az egyik széket, lovaglóülésben leül): Mondd, Károly bátyám, milyen embernek tartasz te engem?! LENKEY (leteszi a szerszámot és a bakancsot): Becsületes, magyar embernek. MAJTHÉNYI (még közelebb húzza a széket): És milyen katonának? LENKEY: Jól képzett, bátor katonának, akinek mindig helyén van a szíve, meg az esze. Ezért is fogadtalak a barátságomba. MAJTHÉNYI: Megtisztelsz ezzel, Károly bátyám, mert én ugyanezt tartom felőled. Azóta meg különösen tisztellek, mióta Martinyi ezredes úr, közös jó barátunk és sorstársunk elmesélte, hogyan utasítottad vissza kétszer is Kossuth tábornoki kinevezését. LENKEY' Tévedsz, testvér. Nem Kossuth tábornoki kinevezését utasítottam vissza, csupán addig nem voltam hajlandó elfogadni a tábornoki rangot, amíg vissza nem helyeznek a huszárjaim élére. De ez már régen volt, hagyjuk! Most suszterinas vagyok. MAJTHÉNYI (fölugrik, lelkesen odébb rúgja a széket): Te, suszterinas? Károly bátyám! Te, aki a dicsőséges tizedik hadtest hadosztályparancsnoka voltál? Aki annyi győzelmet arattál a császáriak fölött? Aki __ L ENKEY (enerváltan): Akit megfosztottak minden vagyonától, aki földönfutóvá lett és csupán a két kezére számíthat, hogy eltarthassa a családját. Nem én választottam, Haynau táborszernagy úr és a császár választott helyettem. MAJTHÉNYI: Ez őrültség, ezredes uram! Egy magyar nemes, egy katona nem állhat be suszternek! Nem érzed, milyen nevetséges ez? Nem tiltakozik ellene a büszkeséged, az önérzeted? LENKEY (föláll, az ablakhoz lép, kinéz, majd visszasétál): Nevetséges? Nem az-e a legnevetségesebb, hogy évekkel a vesztett forradalom után, rabruhában vitatkozunk azon, helyes volt-e visszautasítani a tábornoki rangot? Hidd el, bennem se kevesebb a nemesi büszkeség, mint benned. Csakhogy a büszkeség önmagában kevés, öcsém! Az embernek beletörik a foga, és üres marad tőle a gyomra. MAJTHÉNYI (fel-alá sétálva): Nos, helyben vagyunk. Hidd el, nekem se kenyerem a koplalás. Egy régi ezredtársamtól értesültem, hogy új szelek kezdenek fújdogálni a bécsi Burg körül. A császár, bizonyos udvari kö6
