Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - T. Ágoston László: A suszterinas (egyfelvonásos)
T. ÁGOSTON LÁSZLÓ A suszterinas Színmű egy felvonásban 2. rész LENKEY: Az én fiam, Albin, most tizenöt éves. Katonaneveidében tanult. Azt írja a feleségem. Ausztriába vitték őket. Császárhű tisztet nevelnek belőle. MEIXNER: Fura világ ez, ezredes úr! Én már csak tudom, hol veszett el a fiam, de maga ... És vajon mit tud majd mondani a császári tiszt úr a honvédezredesből lett suszter apjának? LENKEY: Látja, ettől félek én is. Milyen világot találok majd odakint? Talán mégis jobb lett volna, ha főbe lőnek ... MEIXNER (újra dolgozni kezd): Butaság. Engem senki se vár otthon, hisz már nincs is otthonom, mégse gondolok ilyesmire. Isten tudja, miért méri ránk a megpróbáltatásokat, ö szabta ki a büntetést, ő is fog fölemelni bennünket. Az emberek csak végrehajtják az ő akaratát. LENKEY (ő is tovább dolgozik): Én is csak istenben bízom. Sok bajból kisegített már, hiszem, hogy most sem hagy cserben. A gyerekeimet is arra neveltem, hogy mindig bízzanak az ő rendelésében. A sógorom plébános Vukováron. Ö keresztelte Emília lányomat. Tudom, most is Mária mellett áll, segít elviselni a távollétemet. MEIXNER: A család fontos támasz lehet, ha összetartanak. LENKEY: A mi korunkban már az se a régi. Apám testőrtiszt volt, aztán megbetegedett, borkereskedő lett Bécsben. Én még ott születtem. Aztán jött Napóleon serege és meg sem álltunk Egerig. A pincéket feldúlták a franciák. Anyám szép, de nagyon büszke asszony volit. A vármegyei főorvos lánya. Imádta a bécsi csillogást. Amikor apám egyszer megjött a bor- beszerző körútjáról, a dajkával talált otthon engem, meg az öcsémet. Anyánk visszaköltözött nagyapámhoz. Apám kérlelte szép szóval, fenyegette veréssel, semmi se használt. Erre fölpakolt bennünket a kocsira és meg se álltunk Aradig. Itt vállalt hivatalt, főszolgabíróként nyugdíjazták. MEIXNER: Akkor hát ezért ismerik annyian Aradon. LENKEY: Itt nevelkedtem, itt voltam diák. Anya nélkül... ha jól meggondolom, alig láttuk egymást. Évekig pereskedtek. Apám nagyon meggyűlölte a Kesszerffy famíliát. Belőlem mindenképpen huszártisztet akart nevelni. Az is lettem. János gyengébb fizikumú gyerek volt, inkább papnak való érzékeny lélek. Végül ő is katonaneveidébe került, de elég nehezen viselte a garnizonokat. Mindig valami többre, szebbre vágyott. Ha pap lett volna, talán szentként végzi, de mivel katona volt, mártírrá kellett lennie (leveszi a kaptafáról a bakancsot). Nézze, mester! így jó lesz? MEIXNER (megnézi a bakancsot): Jó. Ügyes tanítvány maga, ezredes úr. LENKEY: Ne dicsérjen, mert még elbízom magam, és a végén én akarom elkészíteni a profószné báli cipőjét! MEIXNER: Az ám, jó, hogy mondja; hozzá is fel kell mennem, méretet venni. Mostanában sok bált rendez a városparancsnok úr, mindegyikre új cipőt varratnak a hölgyek. MAJTHÉNYI (kopog az ajtón, majd belép): Jó napot, Meixner úr! Szervusz, kamerád! Nos, ezredes úr, hogy ízlik a suszterség? 5
