Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Németh Gabriella költeménye

A Vígszínház vezetősége végül belátta, hogy nem lehet ezt a nagy mű­vészt, aki egész életét, fiatalságát ennek a színháznak áldozta — így küz­deni hagyni —, visszahívta. Boldogan újságolta nekünk, hogy megoldódott a helyzete és egyben szégyellte, hogy nem lehetett önérzetes. Utána már rövid ideig élt. Valami orbáncféle képződött, majd szepszis lépett fel. Mikor meg­halt, egy fillér sem maradt utána. Máriabesnyőn temették el, kedvenc tar­tózkodási helyén, ahol egy kis nyaralója volt. Felejthetetlen alakításai többek közt Molnár Ferenctől az Ördög és Lengyel Menyhért Taifun című darab­jának Tokeramója. Édesapja halála napján a Taifunban játszotta híres szerepét, Tokeramót, a japánt, olyan lelkierővel, amilyenre csak egy nagy egyéniség képes. Ügy vi­selte szenvedését, bánatát, mint a darab hőse, Tokeramo, aki, míg nem fejezte be küldetését, saját fájdalmával sem törődhet. Különös véletlen, hogy halála percében az öltözőjében függő festmény, mely őt leghíresebb szerepében, az Ördög maszkjában ábrázolta — lezuhant. Baráti kötelességnek tartottam, hogy özvegyét, Berzétei Ilonát, aki tele volt adóssággal, átmenetileg magamhoz vegyem, az uram pedig barátaitól gyűjtötte össze a pénzt és egy Hegedűs-emlékestet is rendeztetett, amelyen Fedák Sárival felléptünk, és ezekből a bevételekből szanálta az özvegyet. Majd a nővérem vette magához, míg aztán később, az ostrom után, Gobbi Hilda elhelyezte a Jászai Mari Otthonba, ahol haláláig élt. kiköpött piros vérbuggyanásos piros iszonyat piros félelem kék fekete szürke fehér mélység mélyére ér fekete szürke fehér magasság csúcsára ér fekete szürke fehér megsebzett acél-tenyér fekete fekete fehér gázkamrák jaja kísér fekete fekete fehér merevül pattan az ér fekete fekete fekete fekete fekete fekete fekete fekete millió millió millió millió millió millió millió millió halott égett keze fekete fekete tűz fekete fekete tűz fehér fehér (Folytatjuk) NÉMETH GABRIELLA 15 Vajda Lajos kiállításán

Next

/
Oldalképek
Tartalom