Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)
Szívesen gondolok a régi Vígszínház több nagy művészére, kollégáimra, akik annyi szeretettel fogadtak maguk közé, és akikkel huszonöt éven át partnerek is voltunk. Vajon hogyan is élnek bennem? Hegedűs Gyula nevét meghatódva, tisztelettel írom le. Büszke vagyok arra, hogy egy színpadon játszhattam vele. 1931-ben távozott körünkből, de akik látták őt a színpadon, soha el nem felejthetik eredeti, markáns arcát és mindenek felett, soha el nem felejthetik nagy művészetét. És akik színpadon kívül ismerték, tapasztalhatták végtelen jóságát. Nagyon szerette a fiatalokat. Háza nyitva állt előttük, segítette őket nemcsak fejlődésükben, hanem anyagilag is — holott nem volt vagyona. Szuggesztív egyéniség volt, azt csinálta a közönséggel, amit akart. A közönség elfelejtette, hogy színházban van, olyan végtelen egyszerűséggel és bensőséggel tudta a hatást elérni. Férfias, megfellebbezhetetlen erő jellemezte játékát. Személyi varázsával viszont tudott szellemesen könnyed, humoros is lenni — mint például A király című francia vígjátékban —, abban is partnerek voltunk. Csak egy gazdag egyéniség, akit a teremtés megáldott annyi pazar kinccsel: mint meleg szív, humor, tudta igy elkápráztatni a közönséget. Elég volt egy szemrebbenése, hogy harsogó nevetés törjön ki — de elég volt egyetlen tekintete ahhoz is, hogy könnyeket fakasszon a nézők szeméből. Humoros, félszeg figuráktól a szerelmes hősökig, mindent el tudott hitetni. Pedig nem volt szép ember, inkább érdekesen csúnya, indián típus volt. ö maga mondta: „ ... csak a tollak hiányoznak a fejemről”. Olyan varázslatos volt mély zengésű baritonja, hogy az érzékekre hatott. Hangja egy teljes orchestert pótolt. Nem volt daliás termet, de férfias erő sugárzott belőle. Csúnyaságával is vonzott. ö volt az első színész, aki elleneszegült a régi színjátszásnak, aki mert élethűen mozogni a színpadon, és olykor hátat is fordítani a nézőtérnek. Ezért támadták is: hogy negligálja a közönséget. A színészek lassanként belátták, hogy a színpadon is úgy kell tenni-venni, mozogni, mint az életben, és ezzel egyszerre megszületett a modern színjátszás. Éveken át a színház Hegedűsre építette műsorát. A régi Vígszínház volt otthona, hazája. Rövid időt töltött a Nemzeti Színházban, de játékstílusa annyira különbözött, annyira természetes, annyira élethű volt, hogy nem illett bele az akkori Nemzeti Színház régies játékstílusába. Ezt ő érezte és sürgősen visszatért régi otthonába. Sok külföldi színpadra is hívták, de végtelenül szerette hazáját és nem csábította az idegen pénz. Itthon pazarolta nagy művészetét. A harmincas években színházi dekonjunktúra volt, így történhetett csak meg, hogy 1931-ben Fodor László: „Ékszerrablás a Váci utcában” című darabjában egy közepes szerepet osztottak rá, amivel vérig sértették. A szerződésében kikötött, lejátszatlan napokat ezzel a szereppel akarták megmenteni. Emiatt a színház vezetőségével összeszólakozott és Hegedűs gőgösen otthagyta a színházat. A dédelgetett, nagy művész szerződés nélkül maradt. Igaz, hogy hiúságból hagyta ott a színházat, de nem sikerült elképzelése, nem kapott rögtön semmi megfelelő elhelyezkedést. Anyagi gondjai lettek. A megélhetésért elfogadott az Operett Színházban egy nem éppen kedvére való szerepet és a Kabaréban is valami fellépést. Mikor beteg lett, a zongoráját kellett eladnia, hogy Reichenhallba utazhasson gyógyíttatni magát. Köhögési rohamai voltak. Mint egy beteg kis madár, úgy gubbasztott ez a kitűnő ember, mert lelkileg is megsérült. 14
