Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Vertig István verse
méghozzá röghöz kötve az érzelmek béklyóival. Gyertek, mérkőzzünk meg, hisz állítólag én voltam az a Mezopotámiát bekóborolt playboy is. Hol hát az az angyal? Arcot mutassatok! És felfénylett. Azok a szemek lehűtöttek. A sápadozó őszi égbolt ilyen andalító, október végi ebédórák után. Valamiféle csend lengedez ilyenkor. Mint az a kalászszínű Chopin-töredék. Ébredeztem. Izzadtan, csapzottan. Fellélegezve nyúltam a bölcs profesz- szor kötetéért. — A, csak álom, képzelgés — kábítottam magam. Később, az előrevetített válaszutakon felrémlett: — Ez várhat rám, ez történt, ez fordulhat elő velem. Tegnap, ma, holnap, folyton folyvást. Még az a szerencse, hogy néhány óra múlva abban a vendéglőben poha- razgattunk Charlesszal. Csak azt nem sejtettem, hogy honnan ismerős az a búsongó lengyel dallam — töredék .. . XVII. (Folytatjuk) VERTIG ISTVÁN Féltem, és lettem bátortalan! ’Kortárs! Névtelen harcosként, Neked akartam elküldeni verseimet; S, hogy miért nem tettem?! Oly’ Nagy Nevek vannak Címlapodon, mit kerestem volna ott?! Féltem!,... Még nem tudom megfogalmazni: milyen lesz a jövő, és milyen a JELENKOR Nélküled?! ’Satuba fogott szívem: Haláltáncot járt Veled! névtelen harcosként, már nem tudom megfogalmazni: kezemben, hogy állt meg Még nem tudom megfogalmazni: hol, és mikor találkozom majd újra Veled; De elküldöm versemet, és találkozásunkig, őrzöm: némán a kanál, Emlékedet! amikor meghatottam: mit tett Veled a Halál?! ... és lettem bátortalan! 33 Szederkényi Ervin halálára
