Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Három hangon (Bakos József)
is nyelvelő buzgalma, meghökkentő, fanyar életérzése, szatirikus készséggel is megáldott öniróniája és őszintesége és indulati töltésekkel is árnyalt közéleti érzékenysége együtt munkálkodik abban, hogy érdemes odafigyelnünk személyes élményként is átélt vallomásos költői világukra. Éppen ezért nem tartjuk igényes kritikai magatartásnak, ha a vidéken megjelent verses kiadványok minősítésére a „házi irodalom” a „helyi érdekű költészet” jelzős szerkezetet használja fel a kritikus. A Három hangon antológia költői együtt és külön is azt bizonygatják verseikkel, hogy a szűkebb „tájhazában” is születnek olyan költemények, amelyekben jól érzékelhető a céltudatos alkotói igényesség vállalása is. Nem tartjuk azt sem véletlennek, hogy ebbe az antológiába Cseh Károly költői egyéniségének legjellemzőbb sajátosságait tükröző versei kerültek bele. Verseinek mondanivalója, költői nyelvének árnyaló készsége és képessége, vers értékű verssorainak a teljes verset átizzító árama, meghökkentő vershelyzeteinek rendezett terébe sűrített elégikus vagy éppen panaszos hangvétele az elbizonytalanodás és a pillanatokká őrlődő életigenlés párharcát erősítő tényezőknek bizonyulnak. A harmóniakeresés szándéka és igénye is munkál merészebb képzetkapcsolásra ingerlő poétikai eszköztárában. Elsősorban az egymásba csúsztatott versmondatainak személyes ihletésű vallomásos szövegrészletei hatnak az olvasókra: „Tizenharmadika Autólámpák záporvert / rózsái között csörtetett a város A terek / neon-margarétái fényesen kinyíltak már / az idegek sínpályáján sikoltó villamos / robogott tova: kör járatán a gondolat / Vállunk két remegő levele összeért / Ujjaink rácsai mögé bezárva keringett / csak a melegség ... Baljós idill / Árnyékában csillogó arcunk elmerült / lassan a holnapba mint zavaros víz / mélyére süly- lyedő kavics” (Baljós idill). Költői képeinek látomásos jellege és ereje nemcsak nyelvi találékonyságának és ötletességének tükörképe, hanem arról is bizonykodik, hogy a külső valóságrészletek hogyan csúsznak át versbeli kulcsszerepeikben a költői képzelet festette képvilágba, amelyben minden képi elem, éppen valósághátterére hajazva, sajátos jelentéshordozó szerepet kap: „Szemhéjad alatt a fáradság törekje szúr / eny- nyi maradt learatott álmaidból / Vállad- ra hullt asszonyi hajszál holdja süt / Fényében behúzott sárga függönnyé /fakul a nap s homokszemmé törpül / ahogy távolodsz / az egyre növő idősivatagban” (Visszafelé). A költői groteszk látásmód művészi vetületéről árulkodik Cseh Károly öntudatlan című versének ez a részlete: „Hátát hámló falnak vetve / karéj kenyérrel szájharmonikázik / látja lázadni a fákat / szökni a kerítésen túlra / a fuldokló tökindát babot / nem hallja a napszúrástól / félrebeszélő bokrokat / Füttyszóra kezesíti a sors / s nem tudja meg soha hogy / álmai temetéséről szól / a távoli csordakolomp”. Az önirónia, mint védekezés és fedezet verseinek értelmi és érzelmi hatás- mechanizmusában egészen eredeti vershelyzeteket teremt: „Ujjaid rácsával vé- ded szemedet / csíkokban zuhog át rajta a fény / Koponyád cellájában rabruhában / járkál s napra gondol a költemény” (Négysoros). — „Sorsunk szisz- szén itt minden szóban / S napjaink alján keserű zaccként sűrűinek az álmok” (Keserű). Cseh jelzőktől, határozóktól lecsupaszított főnevei is jól érzékeltetik költői lényeglátásának tendenciáit éppen úgy, mint napjaink szó- szátyárkodó, okoskodó és fontoskodó költői szerepjátszással való szembenállását. Erre a magatartásformára utal Patt című versének iróniába és öntudatos kritikába torkolló időszerű mondanivalója: „Papír felé hajlás-alázat éltet csak tovább / s virrasztó kétség: mit ér a vers / e haszonkulccsal nyíló jelenben Mit ér a vers Slágerek kellenek a tömegeknek / falra akasztották a harsonákat / S nem ütnek, csak járnak az órák / csillagok helyett rendeletekhez igazítva”. A befelé és kifelé feszülő költői világban sajátos mozgást is érzékeltet a költő, s hogy nem áll be robbanás a vers belső életterében, arról gondoskodik a tudatosan vállalt írásjelnélküliség, mely szinte minden költeményének létezési módja, versszövegei szabadabban léleg- zenek, képzetkapcsolásai nyíltabbá válnak. tehát önálló funkciót vállalnak. Arra azonban ügyelnie kellene, hogy a gondolatok tagolásának művészibb formáit és módjait sem szabad negligálnia. Ha a mondanivaló úgy kívánja: a versbeli iramot és gondolati és érzelmi sodró hevületet a megfelelő írásjelekkel is igyekezzék pórázon tartani. Csorba Piroska általában egységes és igényes színvonalú verseinek megméretésében hasznát veheti az olvasó és a kritikus a költő két, őszinte, vallomásszerű megjegyzésének: „Könnyen írok, de nehezen élek. Bízom abban, hogy a 91
