Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Körkép a magyar színházi életről
zott, ebben a tekintetben kísérletezési feladatokat is végzett; profilja némi tisztázásra szorul, a popularitás irányában. Analitikus-kísérletező színházi tevékenység folyik a bogiáriellei Nyári Színházban, magas színvonalon, sajátos érdeklődésű rétegeket kiszolgálva. Egervárott is a hagyományokat, a klasszikus vígjátéki tradíciókat élesztgették, az utóbbi időben inkább a Hevesi Sándor Színház kísérletező helye lett. Itt is lépni kell a popularitás tartományába. A közelmúlt újabb alakulása Kisvár da (klasszikusokból, félklasszikusokból mai vaudeville-eket csinálnak; itt „komolyodni” kell), és Kőszeg (a Várszínház helyi vonatkozású történelmi játékokat visz színre, saját szerzőkkel, hősökkel stb.). A fővárosban a Szabadtéri Színpadok igazgatósága több szabadtéri színpadot üzemeltet. A margitszigeti a monumentális zenés- és táncszínházi műfajok, produkciók otthona, a Budai Parkszínpad a szórakoztató jellegű zenés- és táncszínházi, valamint show-előadásoké, a Városmajori Színpad a zenésszínházi bohóságoké, s hozzájuk tartozik a Hilton Dominikánus Udvara csillogó preklasszikus operasorozatával, verses vígjátékaival, a Zichy Kastély operettelőadásaival. Mindebből csak a jelentékenység hiányzott eddig, a speciális magyar fővárosi jelleg, érték, s ezt valahol meg kell teremteni, a felsorolt helyek, helyiségek valamelyikén, leginkább a Margitszigeten. Negyed- százados működésre tekint vissza a vásárcsarnokokban játszó Kör színház, a Thália Színház alvállalkozása, amely a világ és a magyar irodalom többnyire epikus alkotásait, olykor kifejezetten adaptációkat vitt színre, közművelő és formaújító céllal egyaránt. A fővárosi nyári program mindezzel együtt továbbfejlesztésre szorul, hazai és külföldi érdeklődőket jobban megmozgató műfaji, stiláris és műsortervi koncepcióval, a nyári színházi kultúrában betöltött eddigi szerep jókora növelésével. A felsorolt vidéki és fővárosi szabadtéri színpadok pedig végső összegezésképpen (csak a színházi előadásokat véve alapul) a legkülönfélébb jogosítványokkal, szervezeti formákban is a magyar színházművészet integráns értékes, struktúratágító részét képezik, módot adnak újszerű társulásokra, önmegvalósításokra, s nagy értéket képviselnek az idegenforgalom számára is. Esetleges (vidéken) koncentrálásuk, nagyobb és kevesebb egység kialakítása, tevékenységük koncepcionálisabb átfogása és segítése a jövő egyik feladata. A magyar színházi életben az igazgatási struktúra szempontjából az államosítás óta nincs magánszínház, s a közhiedelemmel szemben — tekintve a kisvállalkozásokat — ma sincs. A színházak nagy többsége másfél évtizede tanácsi irányítású színház, vidéken valamennyi. A minisztériumi irányítás csak azon (fővárosi) színházak osztályrésze, amelyek országos jelentőségűek, funkciójúak, illetve kezdetben azok voltak (Nemzeti Színház, Népszínház, Katona József Színház, Rock Színház, Játékszín; az előbbinél a minisztériumi irányítási szerep csak társként értelmezendő). Ez a jogszabályokkal és politikai döntésekkel is szabályozott, körülírt helyzet a magyar színházirányítás antinomikus problémaköre. Éveken keresztül azt is bebizonyították sokan, hogy sok előnye van a tanácsi irányításnak. Más éveken keresztül azt is sokan állították, hogy a központi (miniszteriális) irányításnak még több haszna volt és lenne. E két részigazság ma is táborokkal rendelkezik, ezek olykor igen heves csatákat is vívnak egymással. Vannak viszolygások a tanácsi szervek és vezetőik, munkatársaik részéről is, miközben a Művelődési Minisztérium szakigazgatási apparátusai egyrészt elég sokat fogytak (létszámban), így a színházi szak- (fő- vagy nem is önálló) osztály is, másrészt még többet fogytak a mecenatúra eszközeit és azok mennyiségét tekintve. Bizonyos alap5* 67