Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Körkép a magyar színházi életről

Ilyenek vidéken is lehetnek, sőt vannak is, egyelőre mégis a fővárosban alakul a legtöbb, s innen fejti ki a tevékenységét. A létrehozásukat engedélyező jogszabály szerint ott és annyiban kellene működniük, amennyiben valamiféle (szolgáltatási) hiányt pótolnak. A két legjellegzetesebb és leghosz- szabb életű kisszövetkezet azonban csak részben jött így létre: a Magyar Színkör túl bonyolult alapítólevele szerint üres foltba (mai magyar dráma, erdélyi dráma, szórakoztató, pikáns, zenés játék, táncház, várszínház, fény- és hangjáték) „belép”, ám ezek csak részben hiányok, részben csak vélt hiányok, s vannak a hiányok között érdemtelenül betöltötték is. Ugyanakkor a Színkör periférikus szerepű színművészek gyülekezőhelye is, s némiképpen ez a jellemző a Hököm Színpadra is, azzal a különbséggel, hogy ennek a célkitűzései között több valósabb szerepel (szatirikus magyar vígjáték, abszurd játék, magyar és egyéb egyfelvonásosak, a szórakoztatás különböző ínyencségeinek a feltalálása stb.). Bár a színházcsináláshoz „tőke” is kell (pontosabban szubvenció-valahonnan), struktúratágító szerepet várni, a jelenleginél — tisztázottabb elvi és gyakorlati alapokon — több kisszövetkezet lenne szükséges, nem is szólva a munkaközösségek létrehozásával adódó lehetőségekről.

A fővárosban inkább, a vidéken kevésbé léteznek az úgynevezett harmadik színházak, amelyeknek inkább a művészi célkitűzései, színvonala, kapacitása vannak inkább tisztázva, mintsem az igazgatási-jogi és strukturális összetevői, jellegzetességei. E profizmus és amatőrizmus között lebegő színházak — Universitas (Gropius Társaság), Szkéné, több pantomimcsoport, vidéken a FESZ, bizonyos értelemben a tatabányai Orpheus Színház (bemutató színpad is meg harmadik színház is), a fővárosban a képzést is előkészítő Pinceszínház stb. — nagyobb figyelmet érdemelnek, mert például a hol létező, hol nem létező Stúdió olykor az egész magyar színjátszást is sikeresen képviselte több nemzetközi fesztiválon, s így egész — remélhetőleg még gazdagabb kifejező hálózatuk a magyar színjátszás szerves és fontos része. Üjabban elszaporodtak a különböző kávéházi, vendéglői, cukrászdái stb. színházacskák (korábban a Gresham, a Mignon Kabaré, a legkomolyabb profillal és rendszeres működéssel pedig a Korona Pódium). A kicsinyítő képző inkább a Korona egy évtizedes, meghatározott profilú működést mondhat magáénak, s többek között műfajfejlesztő (monodráma, életrajz-műsor stb.) szerepet tölt be, miközben a különböző nemzetiségű irodalmak, költői életművek többnyelvű népszerűsítésében is jeleskedik. Az ilyen jellegű színházi működési formák — széles körű európai tapasztalatok szerint nálunk is tovább terjesztendők, s bizonyos állandóság, profil és igazgatási-irányítási bázis megteremtését igénylik.

A struktúratágítást — más vonatkozásban is jelzetten — az elmúlt másfél évtized során a szabadtéri színpadok egyre gyarapodó hálózata is végezte, amely növekedésnek az elmúlt években már háttért szabtak bizonyos anyagi akadályok. Vidéken a Szegedi Szabadtéri Játékok a monumentális zenés- és prózai színházi, valamint a táncszínházi rendezvények európai hírű otthona; profilja némi módosításra szorult, a popularitás irányában. A két évtizedes múltra visszatekintő Gyulai Várszínház a magyar történelmi dráma kísérleti fóruma, de eleven kísérletezés folyik itt a klasszikus vígjátékokkal és egyéb műfajokkal is. Az Agria Játékszín nagyobbrészt a drámai hagyományok, a történelmi dráma feltámasztásával foglalkozik, kitérőkkel együtt. Szentendrén a Teátrum a magyar drámai hagyományok, a klasszikus vígjátékok és különböző zenésszínházi művek tolmácsolását nyújtja. A Pécsi Nyári Színház elsősorban táncszínházi vállalkozásnak indult, zenésszínházi produkciókat is ho66