Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - ÚJSÁGÍRÁS - Gábor László: Kavicsok az útról
társ, később rovatvezető-helyettes, aztán rovatvezető. Tovább nem érdemes előregondolkodni, mert az utána jövő pozíciókat meg kell érni. Mire valaki eljut egy bizonyos pontra a hierarchiában, addigra már teljesen „kiírta” magát. Ennek megfelelően vagy hallgat, vagy önmagát ismételgeti. Lehet választani ... BÁTORSÁG Nem feltétele a sikernek. Sőt... FELELŐSSÉG Óriási. Nem mindenki és nem minden pillanatban érzi ezt, de attól még igaz. Az általunk leírtakért nemcsak most, hanem akár száz esztendő múltán is felelősséget kell vállalnunk. Mert elképzelhető, hogy az utánunk jövő generációk majd a megsárgult újságlapok segítségével akarják rekonstruálni a múlt — vagyis a mi jelenünk — eseményeit. Védekezni, magyarázkodni akkor már nem tudunk. Meg felesleges is, hiszen ott áll a nevünk. Fehéren-feketén. ÍRÁS Szent dolog. „Jót s jól!” A szenteket is megsértették már párszor, miért ne tennék ezt az írással. Mindez a futballhoz hasonlatos. Ha valaki egy egyenesét rúg, már feljogosítva érzi magát arra, hogy otromba tanácsokat üvöltözzön a lelátóról. Ha valaki megtanulta egymás mellé leírni a betűket, már úgy véli, Krúdy nyomdokaiba léphet. Az evés-ivás terén talán... Érdekes viszont az írás pszichológiája. Azt hiszem, mindnyájan úgy vagyunk vele, hogy amikor egy-egy anyagot „szülünk”, akkor azt tartjuk: ez lesz a legnagyobb, legcsodálatosabb, egyszóval az igazi REMEKMŰ. Aztán — már az alkotás folyamata közben — vagy ráébredünk a keserű valóságra, vagy nem. De ha igen, akkor sem csüggedünk. Hiszen ott a holnap, majd akkor sikerül. Vagy nem. Lehet, a kép kissé sötétre, kissé pesszimistává sikeredett. Pedig higgyék el, sok szép is van ebben a munkában. Megígérem, legközelebb ezekről írok. Sárhegyi István Kavicsok az útról Egyik reggel azt mondta a két és fél éves lányom, hogy meséljek neki. Természetesen a farkasról és a rókáról szóljon a történet, a megunhatatlan párosról. Az egyik bumfordi, a másik talpraesett, olyanok, akár Stan és Pan vagy Zoró és Huru. Családi reggeleinket és esténket színesítik azzal, hogy életrekelnek, elmennek a boltba, játszanak a bölcsődében a gyerekekkel, a valóság és a varázslat mezsgyéjén benépesítik a kicsi képzeletét. Nélkülük talán félelmekkel, riadalmakkal volna teli a leselkedő veszélyektől, a nagyvilág rejtelmeitől tartva. El is kezdtem a históriát, de kislányom, aki közben odabújt mellém, félbeszakított: — Apa, nem látom, amit mesélsz ... 63
