Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
REMENYIK ZSIGMOND Szemétdomb (NAPLÓJEGYZETEK) Hát becsületes ez az emberiség, vagy csak hitvány gonosztevők és őrültek csordája? Tegnap hallom a rádión át, amint német hadifoglyok beszéltek a mikrofon előtt. Körülbelül ezt mondották: „Szentséges isten, hisz mi, németek, tisztességes, becsületes emberek vagyunk, Németország pedig a tisztességes, becsületes emberek hazája. Ami velünk történt, az valami katasztrofális tévedés. Néhány száz gonosztevő fölénk kerekedett, és népünk nagy részét valóban meg is nyerte hitvány céljainak. Mi bűnhődni akarunk, de visz- sza akarunk térni az emberiség békés közösségébe”. így hangzik a fogoly németek vallomása. Ezzel szemben Németországban akasztanak, az egész nyolcvanmilliós népet, akár a csordát, hajtják a gonosztevők maguk előtt. Az utolsó golyóig, nyilván ez a terv. Az utolsó golyóig, a padlásról és a pincéből, akár az elszánt, kétségbeesett gengszterek. Farkasok tanyája lesz Európa megint. Romok borítják majd a földet, talán generációkon át, forradalmak söp- rik végig a földrészt, míg valami, valaki ki nem alakul. Itt érik majd a gyümölcs, itt erjed a kovász, itt fői a lombikban a kísérleti kotyvalék, itt készül a szent ital! Itt születik meg az új világ! Alig van értelme életemnek, talán semmi értelme sincs. Nyugodtan várom a halált. Hisz jó lett volna nekem is ennem a becsületes munkával megszerzett kenyérből, ami majd az emberiség asztalára kerül. Jó lett volna legalább látnom a dombtetőről az ígéret földjét és a jövőt. Ha nem lehet — ez mégsem keserít el, mégsem morzsolja szét reményeimet... Amiért az emberiség jobb része áldozott éjt és napot: szabadság, testvériség, egyenlőség, demokrácia, türelem, műveltség és méltányosság mégis győzni fog. Jön egy új generáció, az majd részesülni fog áldásaiban. Csak a szenvedéstől és a halál előtti esetleges kínoktól félek. Egyébként teljesen indifferens számomra az élet vagy halál. Ha tudnám, hogy az emberiség élete a maihoz hasonló marad, egy pillanatig sem haboznék és még ma megölném magam. Egyébként mit akarnak ezek az ostobák? Azt hiszik talán, hogy ha megfosztanak bennünket az élettől, már biztonságban vannak és nem kell senkitől sem tartaniuk? Hát nem látják, hogy legfeljebb csak bennünket képesek megsemmisíteni a „vár határain belül”? De kívül a kordonon vár egy egész világ! Lesznek, akik nyakukra teszik majd a kést! * 1944. VIII. 29. D[ormánd] Ne higyjék (!), kérem, hogy lustaságból ily hézagosak e jegyzetek. Oly őrületes forgásban élünk, az izgalmak oly végzetes mezsgyéjén, oly távol az élettől és oly közel a halálhoz, hogy nemhogy íráshoz, de még lélegzetre sincs karom, erőm és időm. Páris elesett, a románok kibékültek az oroszokkal. Most Bulgárián a sor, majd Finnországon, Franciaország ismét szabad. Mi itt, magyarok, végleg bekerültünk a harapófogóba, kilátástalanul és reménytelenül 49
