Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
Isten verje meg (azt), aki idáig juttatta ezt az országot és ezt a világot! Ha átkot szórnék Hitlerre és gonosztevő bandájára, az sem érne semmit. Most nyilvánvaló, hogy mi fogunk elpusztulni előbb. És itt, ahogy szemlélem ezt a züllött csőcseléket, ezt a vad, alvilági hadat, ezt a magyar „intelligenciát”, ezt az értelem nélküli középosztályt, most már látom, amit a Bűntudatban csak sejtetnem engedtetett. Ki az ellenség? Itt van az ellenség, ez a züllött csőcselék, az igaz magyar és emberi érdekek ellensége! Ez a hitvány had, ez a műveletlen, ostoba, tanulatlan csőcselék! Ami egy átok a szegény népnél, a kiszolgáltatott és félrevezetett parasztságnál és munkásságnál — mármint a tanulatlanság és műveletlenség —, ennek a züllött, alvilági hadnak a kezében pusztító fegyver. Itt, szemünk előtt fog elpusztulni az ország, múlik el, szóródik szét egy nép! Meggyőződésem, ha elsöpörte volna egy vihar ezt a züllött középosztályt még a háború előtt, mindent megmenthettünk volna. Egyetlen elégtételünk — rémes elégtétel —, hogy hiába minden, dögrováson pusztulnak el, emléktelenül, átok súlya alatt. Még a hetedik ízig is ki fogják őket irtani! * Nézem a lapokat utálattal és csömörrel: műveletlen és szégyentelen íróhad ! Akár a pecérek, sin térek, akik tobzódnak önteltségükben. Mind akár egy- egy kiskirály, akár egy-egy koronázatlan fejedelem! Nézd csak meg a színházi lapokat az áruló írókkal, akasztófavirág tollnokokkal, a Magyar Ünnepet nézd, hogy ül dicső szerkesztője bitang ribancával, kurva bértollnokával egy kocsin, hogy meg nem rándult a ló és kanálisba nem fordította a kocsit. Nézd és olvasd a többi papírokat! Szaros segget se törölnék bele! Nézd a Magyar Életet. Csudálatos: minden lap, minden újság „magyar”! Engem boncolgatnak irgalmas késsel ez utóbbi lapokon, pusztítsa el őket az isten! Az Üj Magyar- ország ismét támad, sőt denundál, Dövényi Nagy Lajos úr nyomán! Hátra volna még a Híd és az Üj Idők! Szégyenletes sorrend, elszomorító és leverő eredmény. Ez lenne hát a magyar kultúrfölény? Isten, verd meg, aki ezt előidézte! * Bp. 1945. III. 25. Folytassam-e még ezt a rekedthangú kiáltozást, még inkább talán ezt a fuldokló, torokra forrasztott suttogást, hisz nyilvánvalóan már csak a magam kedvére írom ezeket a sorokat, a nyilvánosság teljes kizárása mellett, még inkább egy olyan állapotban, amidőn én vagyok elrekesztve a nyilvánosságtól. Azt írtam egy félperccel előbb, hogy a „magam kedvére” írom e sorokat, ami annyit jelent, hogy nincs meg a remény, hogy soraim és gondolataim bárkinek is hasznára váljanak, ebben az esetben pedig az írás erkölcstelen, mert haszontalan, éppen mert hatástalan. De mégha lenne is hatása ma vagy bármikor, „magam kedvére” írnám-e az itt következő sorokat? A magam kedvére — amidőn tele vagyok rémülettel és utálattal —, hisz még mindig bennem reszket a félelem, hisz augusztus óta, hogy fenébe hagytam ezt a füzetet, megéltem a fél poklokat! Hagytam Dormándot, anyám is meghalt. Házunk, földünk elpusztult, jószágainkat a háború elbitangolta, három-négy generáció szorgos munkáját vitte el az ördög, nem is hetek, de napok alatt. Megéltem Szálasit és dühöngő bandáját, megéltem az ország pusztulását, az ostromot, Pest és Buda romlását.. „most e pillanatban pedig magam romlását élem éppen, gyenge testtel és rossz egészségben, idegesen és reménytelenül.
