Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 1. szám - TUDOMÁNYOK - Bakó Ferenc: Az egri hóstyákról
A városrész mai szerkezetének előzménye néhány nagyobb terjedelmű telek lehet, amit az utódok szétparcelláztak. Tűzbiztonsági, közlekedési okokból az 1770-es évek óta királyi rendelet írja elő a házak sorba építését, és így keletkezhettek folyamatosan, több évtizeden át a szűk utcácskák, amelyek eleinte a telkek belsejébe vezettek, és csak később váltak közutakká. A Szabadhely, mint településszerkezeti forma, még számos helyen ismeretes, így Heves, Borsod megye északi falvaiban és Gyöngyösön, a főtértől északra, s az Orczy-kastélytól nyugatra fekvő városrészen. Mind Egerben, mind Gyöngyösön, ahol a levéltárak forrásanyaga rendelkezésre áll, további kutatással bizonyára többet lehetne még erről a településnéprajzi jelenségről megtudni. A hóstyák kialakulásának a kettős beltelekrendszer volt ugyan az elindítója, de ez a telektípus az egrieknek már emlékezetében sem él. Ma a hóstyák népének házai általában szűk, kisméretű udvarokon állnak. Korábban a város vezetősége igyekezett intézkedéseivel a telkek zsúfoltságát és elaprózódását megakadályozni, de ez csak részben járt sikerrel. A telkek mégis osztódtak, és előálltak azok a keskeny udvarok, ahol a lakóház mellett a szomszéd portáig csupán a kapu fér el. A múlt századi hagyományokat még őrző házak kapuja szervesen hozzáépült a homlokzathoz, annyira, hogy az utca a zárt sorú beépítés képét mutatja. A belváros és a hóstyák népének etnikai sokszínűsége az építkezést tekintve, napjainkra már teljesen elhalványodott, nincsenek különbségek az egykori németek, szlávok és a magyarság népi lakóházai között. Bizonyára voltak ilyen differenciák a XVIII. században, amikor még erősebb volt az egyes nemzetiségek öntudata és anyanyelvűket is beszélték. Van azonban különbség a kapásnak nevezett napszámos, a kis szőlőbirtokos-iparos és a mezővárosi közösség legmagasabb társadalmi rétegének építkezése között. A népi épületek kezdetleges falazó- vagy tetőfedő anyagai már inkább csak a levéltári iratokból és a hagyományból ismerhetők meg. A táj falvaihoz viszonyítva igen korán, a XVIII. század derekától kezdve a parasztok is kőből építkeztek. A lakóház alaprajzi elrendezésének különböző formáit a társadalmi rétegződés szabja meg, de a nincstelen kapások háza fejlettebb a környék falvaiban a zsellérekénél, mert Egerben ismeretlen az egyetlen helyiségből álló lakás, tehát a szoba mindig a pitvarból nyílik. — A szőlőbirtokos parasztok lakása a XVIII. század elején már háromsejtű: szobával, pitvarral és kisházzal. A magyar népi építkezésben ez az egymenetű- nek nevezett forma, az egy tengelyre felfűzött helyiségek rendje általános jelenség, aminek valamiféle jogszabályozás az előzménye. Az egri szőlőbirtokos polgárok azonban eltértek ettől a kötöttségtől, és kialakították a 6 helyiséges, kétmenetű formát. Századunk elején a lakóházak utcára néző véghomlokzata többnyire kőből épült, s ezeket a módosabb gazdák, polgárok házain már a XVIII. századtól kezdve vakolatdíszítés, oromfülkében álló szobor, a falat pedig kő ablakkeretek, övpárkány, falisávok ékesítették. A múlt század végén a szőlősgazdák megváltoztatták a ház fekvését is és a hosszabb homlokzatot, eredetileg az épület hátát fordították az utca felé, amivel a véghomlokzat díszítését feleslegessé tették. Az utóbbi két évszázad népi lakóházának tüzelőberendezése a konyha fölé emelkedő szabadkéményből és a hozzá csatlakozó búboskemencéből állt, de történeti források szerint ez a forma csak a XVIII. század közepén vált gyakorivá. Korábban a füstelvezetés rendszere nélkülözte 54
