Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - TUDOMÁNYOK - Bakó Ferenc: Az egri hóstyákról

asszimiláció beteljesedésével feledésbe mentek, de napjainkig is használatban van a Görög utca, Rác hóstya és a Zsidó-temető név, bár ez utóbbi inkább vallási, mint nemzetiségi megkülönböztetést jelent.

Eger belvárosának és hóstyáinak mai, egyöntetűen magyar lakossága tehát ennyiféle etnikai elemből kovácsolódott össze, és ezt a folyamatot bizonyára számtalan súrlódás, esetleg nyílt és erőszakos cselekvés kísérte. A városi feljegyzések nemzetiségi ellentéteket azonban inkább csak az iparosok között tesznek szóvá.

A hóstyák lakosságának etnikai megoszlása szorosan összefügg a foglalkozással, a paraszti és az ipari réteghez tartozás tényeivel. Ismeretes, hogy a XVII. és XVIII. század fordulójának idején a két réteg még együtt lakik a történelmi városmagban, és csak a hóstyák kifejlődésének folyamán válnak ketté, 1730 körül még mindig 12 „agricultor”, azaz földműves él a városfalakon belül, de folyamatban van kiköltözésük a hóstyákra, minthogy ott is volt kertjük, pusztájuk vagy majorjuk. A megosztott beltelekrendszer ilyen megszűnési folyamatára egyes falvakból, mint Poroszló, Átány, ismerünk példákat az utóbbi száz esztendő során is.

A XVIII. században folyamatosan erősödő egri földműves osztály két alapvető rétegét a földesúri adminisztráció „parasztokénak és „kapásokénak nevezte. Egy ideig a hóstyákra települő zselléreknek a földesúr szőlőt is adott, és így parasztokká váltak. Ez a folyamat azt eredményezte, hogy a külvárosokban megnőtt a szőlőbirtokosok száma.

Foglalkozás tekintetében az egyes hóstyák között is voltak különbségek. A túlnyomóan magyar lakosságú Hatvani, Cifra és Rác hóstyán alig volt iparos, de a Maklárin a nagyszámú tímár mellett német kertészek is, akik kezdeményezői lehettek a XIX. század folyamán kibontakozó, jelentős zöldség- termelésnek. A legkésőbb kifejlődött városnegyed, a Sánc, abban különbözött a hóstyáktól, hogy 1760-ban lakosságának 60 százaléka iparos: 24 gubacsapó mellett több szűrszabó, fazekas, takács lakta. Az iparosok egy része éppen- úgy, mint a városi polgárság, kisebb-nagyobb szőlőbirtokkal is rendelkezett.

A történelmi városmag és a hóstyák lakossága között eddig bemutatott etnikai és foglalkozásbeli eltérések mind befolyásolják annak a mezővárosi kultúrának és életmódnak összképét, ami Egernek is sajátja. A mezőgazdaságból és kisiparból élők társadalmi, kulturális közelsége révén — a felsőbb rétegek folyamatos ráhatása mellett — alakult ki ez a kultúra, amit a jelenkorban a néprajzkutató empirikus vizsgálatokkal fel tud tárni, meg tud ismerni és ismertetni.

Eger településszerkezetében a középkori és az újkori városfejlődés eredményei, emlékei ma is elkülönülnek egymástól. Szembetűnő a mai belváros és a hóstyák utcahálózatának különbözősége, itt a patak medrét kísérő fő útvonalakhoz kapcsolódó utcácskák szövevényével, ott pedig a városból kivezető utak egyenes vonalához igazított, mértani elrendezésű háztömbökkel. A fejlődés folyamatát, annak egy-egy mérföldkövét a régi és új városrészek nevei sajátos módon tükrözik és őrzik jórészt még napjainkban is.

A középkorból ismert helynevek közül egyedül az Almagyar maradt meg a török utáni időkre, a városszerkezet azonban ma is a középkori alapokon nyugszik: az észak—déli irányban futó nagyobb utcák nyomvonala mellett néhány szűkebb városrész is a középkori elrendezést őrzi. — A Szabadhely nevű területen ismeretlen időben egy kis közökből álló, sajátos hálózat alakult ki, ami 1800 körül két család, a Pók és a Rendek nevéhez kapcsolódik.

53