Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Szalay István: Öt kérdésre válaszol dr. Czenkár Béla megyei sebészfőorvos
Mit ér az ép ér? Öt kérdésre válaszol dr. Czenkár Béla megyei sebészfőorvos Egerben 1971 óta végeznek érműtéteket. Akkor kettőt, ma már 200-hoz közelít évente a beavatkozások száma. A megyében országosan is figyelemre méltó eredményeket érnek el orvosaink, amelyekre méltán büszkék lehetnek. Két éve Egerben az agyat vérrel ellátó nyaki ütőeret is sikerrel operálják. — Mi tette szükségessé az érsebészet kialakítását? — Az emberi szövetek, szervek normális anyagcseréjét a vér biztosítja és ez az érpályán keresztül juttatja az oxigént és a különböző tápanyagokat a sejtekhez. Ha az érpálya beszűkül, vagy eldugul, a vér normális áramlása akadályozotté, lehetetlenné válik, az ennek következtében kialakuló oxigénhiány súlyos ártalomhoz vezet, amikor is a főfolyamat végeredményeként, az adott érterület ellátásához tartozó szövetek elhalnak. Ennek leggyakrabban látható formája az alsó végtagok üszkösödése. A mindennapos sebészi gyakorlatban leginkább az alsó végtagok ütőeres keringési zavarával találkozhatunk. — Nyugalmi fájdalom, üszkösödés esetén Egerben még két évtizeddel ezelőtt is — néhány kevésbé hatékony eljárástól eltekintve —, az amputáción kívül nem sok választási lehetőség állt a sebészek rendelkezésére. E végtagok sorsa megpecsételődött. Mivel az egész végtag keringése károsodott, s ennek csak részjelensége az ujjak üszkösödése; a kérdést a gangraenás (üszkös) ujjak eltávolítása nem oldotta meg. A seb rendszerint nem gyógyult, az elhalás az egész lábra kiterjedt, szeptikus állapot alakult ki, amelyet szerencsésebb esetben lábszár-, leggyakrabban azonban csak combcsonkolással lehetett megoldani. E nagy beavatkozások nemcsak a végtag elvesztésével jártak, hanem azokat igen magas, 30 százalék körüli halálozás is terhelte. E betegek növekvő száma, a fejlett országokban már három évtizede kiala- lakult érsebészet számunkra is paran- csolóan írta elő ennek meghonosítását. Az érsebészet hazai alapjait elsőként Budapesten, az Országos Ér- és Szívsebészeti Klinika létrehozásával teremtették meg. Erre az intézetre a hatvanas években óriási megterhelés hárult. Az ország minden részéből odaáramló betegek csak hosszas várakozás, több hónapos előjegyzési idő elteltével nyerhettek ellátást, a betegek jelentős része azonban a folyamat gyors progressziója miatt ezt nem tudta kivárni, és végtagjuk a várakozási idő alatt rendszerint elveszett. Szükségszerű volt tehát az országos érsebészeti hálózat kiépítése, miután az érsebészeti módszerek hazai viszonylatban is kiállották a próbát. Az egri kórház ebben élen járt! — Melyek az érbetegségek formái, milyen utakon, módokon veszélyeztetik a beteget? — Vénás, azaz vivőeres és artériás, azaz ütőeres betegségeket különböztetünk meg. Beszéljünk talán előbb a közvélemény által is jobban ismert, kevésbé súlyos, de mégis sok panaszt okozó visszérbetegségről, amelynek leggyakoribb megnyilvánulási formája a mindenki által jól ismert visszeresség az alsó végtagokon. Kevesen tudják, hogy ez tulajdonképpen az ember fejlődéstörténetével együtt kialakult kórkép, az ember két lábra állásával kapcsolatos. Az előember, annak őse ugyanis négy lábon járt, és a végtagokra, az azokban elhelyezkedő véroszlopra nehezedő nyomás egyenletesebben oszlott meg. A gondot tehát az ember két lábra állása jelentette, mert a vénás vér továbbítása a szív felé nehezebbé vált. Az elmondottak a bőr alatt elhelyezkedő, úgynevezett felszínes vénás hálózatra vonatkoznak, de ennél is súlyosabb az izmok mélyén elhelyezkedő mélyvénák megbetegedése. Ez csaknem mindig a vér megalvadásával jár, amit mélyvénás thrombosisnak nevezünk. Ennek következményei sokkal súlyosabbak a felületes vénák betegségeinél, közvetlen veszély,, hogy a képződött érrög egy része, vagy egésze leszakad és a szív jobb felébe, a tüdőbe jut, és a vérkeringés 58
