Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Szalay Zoltán: Félelem nélkül a rák ellen
kertelenséggel teli hét év zárult le sajnos a család életében. Visszaemlékezve arra a küzdelmes időszakra, Borics Lászlónak, a Heves Megyei Tanácsi Tervező Vállalat igazgatójának egyetlen ígéret körül forognak ma is a gondolatai. Megfogadta, valamiképp megpróbálja közkinccsé és remélhetően hasznossá, tanulságossá tenni mindazt, amit felesége betegsége idején átéltek. („Meg vagyok róla győződve, hogy a bajától még azzal a kúrával-kezeléssel, amit alkalmaztunk, tovább is élhetett volna... A morfium volt az oka... A körzeti orvosa is megmondta, rendkívül érzékeny volt erre a nyugtatóra. Aznap a kórházban voltunk felülvizsgálaton a lábtörése és a tüdőgyulladása után. A járás nem nagyon ment neki, érthetően legyengült a szervezete, ezért mentőautóval hozták haza. Még odabenn kapott csillapítót — utóbb derült ki, hogy morfium-származékot —, bevette és a kocsiban beszélgettünk is. Azután elaludt. . . És többé nem ébredt fel!”) Hátfájással kezdődött. A panaszok már 1971-ben jelentkeztek. S mert nem akart enyhülni, rendelőről rendelőre jártak, ám pontos diagnózis kiadására sehol sem tudtak vállalkozni. Gyanakodtak sok mindenre, de valójában elképzelni sem tudták, mi váltotta ki azt az örökös szúró fájdalmat. Mígnem ezután egy nagyon tüzetes vizsgálat következett. („Akkor találták meg a feleségem emlőjében azt a kis daganatot. Aztán akadt egy időszak, amikor megszűntek a kínjai, ám 1974-re megint rosszabbodott az állapota. Specialistákhoz vezetett az utunk, majd hamarosan az Országos Onkológiai Intézetbe, Budapestre kapott beutalót ...”) Az ugyancsak alapos kivizsgálás után a férjet nem biztatták semmi jóval. Emlékezetes dátum: akkor 1974-et írtunk! A legszakavatottabb doktorok közölték — s írásban is alátámasztották véleményüket —, hogy az asszony napjai meg vannak számlálva. Olyan sok az áttétel, annyira kiterjedt és szétszóródott, hogy sebészeti úton már nincs lehetőség a daganatok szétoszlatására, a folyamat megállítására. Legfeljebb egy-másfél éve lehet hátra a betegnek — mondták. Azért természetesen meghatározták az ellenőrzési napokat, sugaras kezelést írtak elő, és nem maradt el a gyógyszeres sem. („Amíg az orvosokkal beszéltem, addig a feleségem a folyosón várakozott. Ahogy kiléptem az ajtón, máris érdeklődött, remény csillogott a szemében. Magam olyan ember vagyok, akinek az arcára van írva, hogy mit gondol. Megpróbáltam elleplezni, de azt hiszem, nem sikerült igazán ... Kétségbeestem. Nem tudtam, hová kapjak, kihez forduljak. Böngészni kezdtem a szakkönyveket, a folyóiratokat. Minden cikket elolvastam az újságokban, ami egyáltalán a rákkal volt kapcsolatos. Azon tűnődtem, nem mehet ez csak ilyen könnyen. Aztán jött a fekete ribizli. Rokoni körben beszélgettünk, s ekkor említette valaki, hogy ez a gyümölcs jótékony hatással van a daganatos betegségekre. Azt mondta, egy orvossal készített interjúban olvasta. Nosza, felkutattam minden fellelhető formáját! Kartonszámra vásároltam a belőle készült dzsemet. Reggel és este három-három kanállal adtam a feleségemnek. Attól kezdve mindennap. S úgy láttam, javul az állapota! Bevezettük a fokhagymakúrát is, s szerintem ennek is megvolt az eredménye ... Nap mint nap vizsgálgattam nejem testén a csomókat, a göböket. Térképet tudtam volna rajzolni róluk, hogy hol helyezkednek el. A szokásos kontrolion, az intézetben a kezelő orvos is meglepődött, hogy nem haladt tovább a folyamat.”) Mindeközben azon a bizonyos, „megjósolt” egy, de másfél esztendőn is túl voltak már. A naptár akkor 1976-ot mutatott. Ez az év újabb kedvező történéssel erősítette a reményeket. Októberben hangzott el először a családban egy név: Carlos Collado Aguirre spanyol orvos- professzoré, aki abban az időben — rég nyugdíjasként, nyolcvan-egynéhány évesen — publikálta a rákgyógyítással kapcsolatos módszerét. Az ibériai fővárosban élő doktor kórházában évtizedeken át foglalkozott nemcsak a rák gyógyításával, hanem a kutatásával is. Évekkel azelőtt saját magán volt kénytelen kísérletezni — és teljesen felépült prosztatarákjából. („Rokonom spanyol nyelvet tanuló kislánya volt a segítségemre. A dél-európai országból látogatóba érkezett barátja hívta fel a figyelmünket a professzorra. Volt olyan szíves, és eljuttatta hozzá a levelemet. Haladéktalanul válaszolt, majd a továbbiakban leírta, mit kell tennünk...”) A saját magán végzett kísérletek, megfigyelések, majd az ezek alapján alkalmazott kezelések révén azt állapította meg a spanyol orvos, hogy a sejtek természetellenes, kóros szaporodásának egyik fő kiváltó tényezője a szervezetben felhalmozódó nagy mennyiségű széndioxid. szénsav. Márpedig az öt szénatomnál többet tartalmazó cukormolekulák — a szőlőcukor képlete például így néz ki: CoHuOg — olyan kémiai folya50