Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)
aludtam, és arra ébredtem, hogy valaki felráz álmomból. Ügy látszik, fáztam alvás közben, mert egy férfikabáttal be voltam takarva. Ügy elszégyelltem magam — mert nem volt meleg kabátom —, hogy kapkodva vettem kis pogy- gyászomat, még megköszönni is elfelejtettem figyelmességüket az utasoknak. Szerencsémre várt az állomáson a rendezőség, így nem kellett egyedül baktatnom dideregve hajnali négy órakor a szállodába. Egyszerre népszerű lettem a pódiumszereplésekkel. Már felfigyelt rám a sajtó is. Évekkel később már így írtak pódiumszerepléseimről — szerénytelenségnek érzem, de le jegyzem: „Makay Margit a legbrilliánsabb magyar szavaló, magyar művészeink közül elsősorban, de úgyszólván egyedül illenék be a Comédie Francaise színpadára.” (Esti Kis Üjság, 1943. dec. 13.) Igen büszke voltam arra, hogy Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház prominens művésze meghívott egy közös fellépésre. Babits irodalmi műsorral szerepeltünk. Ez alkalommal ismerkedtem meg Babits költészetével. Ettől kezdve fellépéseimről sohasem hiányzott egy-egy költeménye. Az első világháború előtti időben elterjedt az ifjúság körében a Babits kontra Ady versengés. Lehet, hogy ez az előadás is ilyen célból jött létre. Az volt a szokás ilyenkor, hogy a női szereplőért két fiatalembert küldtek kocsival. Értem is eljött a két nagyon fess, magas, karcsú fiatalember. Bemutatkoztak, persze a sablonos bemutatkozásnál az ember a névre nem is igen figyelt. Sietve vettem a kabátomat és mentünk. Hazaérkezésemkor mondta a kis mindenesem: — A két fiatalúr nálunk felejtette a cigarettatárcáját. Ezüst tárca volt, homorú tetején IB monogrammal. Azonnal telefonáltam a helyiségbe, ahol felléptem, hogy a két fiatalembert, akik értem jöttek, értesítsék, mert nálam felejtettek valamit — jelentkezzenek érte. De ott már csak a takarítószemélyzet volt, akik azt sem tudták, hogy kiket kell értesíteni. Én magam sem tudtam. Többször érdeklődtem, de eredmény nélkül. És mivel úgy látszott, hogy több és különböző előadást tartottak — bérelték a termet ezekre az alkalmakra —, reménytelen lett, hogy megleljem a vesztes fiatal fiúkat. A tárca a szekrényembe került, s évekig nem is gondoltam rá. Egyszer aztán elajándékoztam férjem első házasságából született fiának. A tárca eredete csak jóval később tudódott ki, amikor a második világháború után meglátogattam Heltai Jenőt, aki a mellettem lévő házban lakott. Egy idegen férfi is jelen volt. Mikor Heltai be akarta mutatni nekem, azt mondta az idegen: — Hiszen mi ismerjük egymást. Nem emlékszik a Babits-estre? Én mentem magáért Sallai Imrével. Abban a pillanatban átvillant agyamon a cigarettatárca története — Illés Béla volt, az író, a forradalmár, majd szovjet tiszt — az IB monogram tulajdonosa. Mikor magunkra maradtunk, elmondtam Heltainak a tárca történetét, ő viszont alkalomadtán elmesélte Illés Bélának, aki kedves humorral vette tudomásul cigarettatárcájának sorsát. Örök adósa maradtam, úgy érzem, Illés Bélának. Ezekben az években akadt egy furcsa hódításom is, huszonöt év körüli rikkancsfiú, aki lázas rekedtséggel ordítozta a napi rémtörténetek címeit, őszié
