Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)

dították a menetét, mint amikor az elromlott gépezetet új csavarral ismét működtetik.

Első rádiós szereplésem — még a rádiózás őskorában, amikor a stúdió egy Rákóczi úti bérházban, igen primitív körülmények között működött — ugyancsak a „Heidelbergi diákélet” Katicája volt.

Az első vígszínházi — mondjuk — kirobbanó sikerem egy francia vígjátékban: A gyémántköszörűs-ben volt. Armont—Gerbidon szerzőpár darabja, Heltai Jenő fordításában. Esetlen kislányt játszottam, benne, akinek sehogy sem sikerül rossz útra térni. Ennél a szerepnél éreztem először, hogy élvezni is tudom a játékot. El kellett hinnem a sikert, mert Becsbe hívtak vendégszereplésre ezzel a szereppel, a Josefstädter Theaterbe. Sajnos, nem mertem vállalni az idegen nyelvű szereplést. Jarno, a Theater in der Josefstadt igazgatója lemondásomra felkínálta, hogy szervezzek erre a darabra egy magyar társulatot, de akkor még nem éreztem magam elég érettnek arra, hogy ilyen vállalkozásba kezdjek.

Most már gyakran kaptam fizetésemelést. Gondjain kezdtek csökkenni. Lassan arra is rájöttem, hogy nő vagyok — beleszédültem egy nagy szerelembe. Ez a szenvedély segített átvészelni édesanyám elvesztése miatti nagy bánatomat. Mikor a ravatalon feküdt anyám, egy vígjátékban, Hajó Sándor Lakájok című darabjában kellett fellépnem. Nagyon nehéz volt.

Édesanyám halála után, húsz évemme1, teljesen magamra voltam utalva.

Bátyám, aki tízéves korában katonaiskolába került Kassára, rá pár évre kalandvágyból kiszökött az idegenlégióba. Édesapám hiába utazott annak idején Párizsba, hogy visszahozza, nem adták ki, mert akkor már betöltötte a tizennyolcadik életévét. Most már kötelező volt öt évet leszolgálnia. így a bátyám segítségére nem számíthattam.

Minden erőmre szükség volt, hogy létezni tudjak.

Szerencsére kapóra jött a Vígszínház nagysikerű szilveszteri kabaréműsora, amelyben nekem szavalnom kellett, Harsányt Zsolt magánjelenetében szerepeltem. Ez indított arra az elhatározásra, hogy szabadidőmben fellépjek pódiumokon, versekkel és magánjelenetekkel. Annyira jó ötletnek bizonyult, hogy hetenként megkerestem egyhónapi színházi fizetést.

Ügy látszik, megtanultam élelmesnek is lenni.

Az első világháború alatt, egy napon, nyíltparanccsal Marosvásárhelyre küldtek fellépni egy katonaság által rendezett hangverseny keretében. Maros- vásárhely hadászati területnek számított, mert a vezérkar ott székelt.

A jól sikerült hangverseny után bankettet rendeztek, ahol az asztalszomszédom Zilahy Lajos — akkor még — újságíró volt.

Nagy élmény volt ez az utazás egy fiatal lánynak, de nem is voltam elveszett ember, mindig és mindenütt megálltam a helyemet.

Ezekkel a szereplésekkel sokat tanultam és fejlődtem. A beszédem csiszolódott, és biztonságot szereztem vele a színpadon.

Első alkalom volt, hogy saját keresetemből csináltathattam magamnak egy szép kis tavaszi kosztümöt, mert addig csak a színpadi ruhákra ment el a pénzem. Már kutyát is tarthattam. Nagyon jó kis barátom lett az állat. Kutyám azonban unta a sok egyedüllétet, és amikor utaznom kellett a fellépésekre, és vitték kis kofferemet a konflisra — mert autó akkor még kevés szaladgált Budapesten —, a kocsi bakján ült, már jelezte, hogy velem akar utazni. Szép kis új kosztümömben boldogan elindultam a legközelebbi vidéki szereplésre. Még április volt. Hajnali négy órakor kellett megérkeznem oda. A vonaton el13