Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Farkas András: Egy délután Szokolay Sándorral
giai, néhol zenedramaturgiai, szerepértelmező tanulmányt azzal nyújtja át, hogy ebből nyugodtan dolgozhatunk, olyan kérdéseket illeszthetünk a szövegrészek közé, amilyeneket akarunk. Ez a tanulmány az ő vallomása a műről és saját magáról. Mi megköszönjük, s miközben fotós barátunk szótlanul munkába kezd, mi kellő testi és lelki távolságra-közelségre törekedvén, elkezdjük azt a lelki harcot, amit az egymás megismerésének, a téma jobb megközelítésének, az őszinteség felnyílásának, igyekezetének szoktak nevezni a lélekbúvárok. Kényszer, szerep, játék, jellem A regényben a halála előtt álló-fekvő kapitánytól búcsúzik, beszél a helyi hatalom, az Aga: „— Jó utat, kapitány! — Neked is, aga! Mindketten szívből nevettek. — Ha a mi Mohamedünk és a ti Krisztusotok is úgy tett volna, mint mi — mondta az aga a bajszát törölgetve —, és együtt iddogáltak meg koccint- gattak volna, bizonyára egykettőre összebarátkoznak, és nem törik azon a fejüket többé, hogyan kaparják ki egymás szemét... De hát megvetették az italt, s vérbe borították a világot... Magad is láthatod, öreg cimbora, milyen jó barátok lettünk! Iiát nem vagyunk boldogok? Nem éltünk boldogan?” (Rubin Péter fordítása) Nagy László: Madárlátta kenyér Gábor Marianne: Átjáró 77
