Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Pécsi István: Szabálytalan beszélgetés Bessenyei Ferenccel
— Nehogy azt gondoljátok, hogy panasznapot tartok, hogy jeremiádokat sorjáztatok. Nincs nekem semmi bajom. Filmezek, fellépek Pesten és vidéken egyaránt. Nézzétek az előjegyzési naptáramat: hónapokra szólóan nincs egy szabad napom, estém se. A kedélyem se rossz. Rendszeresen lovagolok, hogy megújuljak, felfrissüljek. Megvan mindenem. Hiányérzetem csak társadalmi. Féltem az elkötelezett színházat, aggódom amiatt, hogy eltűntek a világot jelentő deszkákról a példamutató karakterek. Erre kellene rádöbbenie a szakmai irányításnak, mert a közönség igényli azt a pluszt, amelyért most hiába sóvárog. II. Az egri emlékek közt tallózunk. Megemlíti az Agria Játékokat. Személyes sztorikon mosolyog, de a produkciókat nem méltatja. Megértem, nem forszírozom tovább, inkább kíváncsiságát elégítem ki, itt szerzett barátairól informálom, győzködöm, hogy látogasson el ismét — folyóiratunk vendégeként — a barokk városba. Köszöni, elfogadja a meghívást, de csak őszre vagy későbbre, amikor szabadabb lesz. III. A lakás ízléses, a bútorok egyéni válogatást jeleznek, de az is észrevehető, hogy hiányzik az asszonykéz. Némi tépelődés után az egyedüllétről faggatom. Csodálkozik bizonytalankodásomon, s így felel: — Feleségem külföldön él. Épp az előbb telefonált, hogy este érkezik, s néhány napig marad. Nekem így jó. Tisztában vagyok azzal, hogy nem paradicsomi érzés engem elviselni, de én se szívesen alkalmazkodom máshoz. Idegesít, ha számonkérik: hová megyek, miért kések. Felettem ne regnáljon senki. Kávét én is tudok főzni, lehet, hogy pocsék, ám magam csináltam, s nem kell senkinek se megköszönni. A magány a világ legelviselhetetlenebb, de legcsodálatosabb érzése. Elgondolkodik, aztán jókorát kacag: — Hát gazos a kert, s néhány hernyó bemászik. El kell viselni, ha az ember ennyire kimagaslik közülük. Vesszük a lapot, sejtjük a szimbolikus célzást. Búcsúzni illik, öt kedvenc négylábúja várja Pilisborosjenőn, néhány perc, és már oda száguldj Audiján, nem mindig törődve a sebességkorlátozással. Mi hazafelé tartunk, s megértjük, hogy a hősök nehezen viselik el az átlagemberek által megszabott tilos jelzéseket. Nemcsak reflektorfényben, jelmezben, hanem civilben is. Nem erre születtek, jóval többet adtak nekünk, tékozoltak ránk. önzetlenül, keresetlenül, krőzusi bőkezűséggel... Ezért hiányoznak annyira. Mindenünnen! Pécsi István 71
