Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Miskolci színészekkel Vologdában
Miskolci színészekkel V ologdában (1986. MÁRCIUS 22-28.) 2. A győzelem után itt is átélték, megvalósították a szovjet színházművészet és drámairodalom különböző korszakait, tendenciáit, alkotásait. A megbecsülés, a légkör, a háttér, az irányítás újabban is igen kedvező, jelentékeny. 1974-ben — a tényleges alapítás 125. évfordulója alkalmából — érdemrenddel tüntették ki a színházat, s új épületet is kapott a hetvenes évek második felében. Ez az épület abszolút funkcionális, azaz a világos szerkezet, a tömbökből való építkezés, a zsinórpadlás hátsó, uralkodó szerepe a jellemző rá, belül is mindennek értelme, funkciója van, kívül-beltil szolid díszítéssel, kevés nemzeti táj- (díszítő) elemmel. A nagyterem befogadóképessége 900 néző körül, minden díszítés, cifrang nélkül, jól ügyelve az akusztikai követelményekre. A közönséget szolgáló részeken uralkodó a fehér szín, itt is minden modernül egyszerű, ízléses, különösebb díszítés nélkül. A legtöbb ebben a tekintetben a homlokzaton egy, a színház általános szimbolikájával dolgozó relief, belül pedig ugyanez szobrokká kalapált vörösréz lemezekkel. A bemutatkozásunk, itteni premierünk utáni esten, egy magas színvonalú profesz- szionalizmussal megrendezett műsor segítségével tudtuk meg, hogy a városban ma már három színház működik: a vendéglátó Drámai Színház, egy Gyermek- és Ifjúsági Színház (a színház régi épületében, önálló társulattal, igazgatással) és egy ugyancsak önálló bábszínház. (Bizony, követendő modell...) Mellesleg megjegyezve: csodálatosan tudták magukat — nekünk, a jövendő vendéglátóknak — ezzel az említett műsorral „eladni”. Ezt is tudni, tanulni kell. Szerepelt ebben az alig egyórás estben a helyi filharmónia „country” együttese, de csak éppen öt percre, néhány hangulatos orosz, lényegében popzenei számot tolmácsolva: négy zenész, köztük hagyományos hangszerek kezelői, továbbá egy jó hangú baritonista. Az alaphangulatot megadták, majd előállott a társulatból (a drámai színházból) egy fiatal színész, s pompás pantomim jelenetet adott elő, kb. ezzel a címmel és témával: „Értekezleten”. Elragodóan szellemes szatíra volt a nagyképűségről, az unatkozásról, az üresfejőségről, mintegy végigvezetve bennünket egy tartalmatlan magatartás minden állomásán. Ez egyúttal az új idők új szele is lehetett... Ez sem volt néhány percnél hosszabb, majd a bábosok következtek: két bábszínházi színész jelenetet adott elő az éppen a közelmúltban bemutatott Ur- bán Gyula-bábjátékból (külön figyelmesség, s ráadásul azt is bebizonyították, hogy mennyire él ez a kis „malacjáték” színpadukon, milyen pazarul tudnak vele itteni típusokat is megjeleníteni, kifigurázni...) Aztán jött a rendező T. Archipova, egy alig harmincesztendős, csupa intelligencia, csupa báb „rezsisszor” jóvoltából a legnagyobb meglepetés, a két társulat művészei közreműködésével amolyan „ki mit tud?” és kvízjáték ötvözet Örkény István Tóték-jából. Tudni kell, hogy a vologdaiak pár évvel ezelőtt eljátszották 72