Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - ZENE - Ocskay György: Portrévázlat egy egri muzsikusról

vegyeskarok száma tehát elenyésző, az ország kórusmozgalmának bázisát javarészt férfikarok jelentik. Az 1929-es év végre igazi diadalt hoz az Egri Dalkör és karnagya számára. A Debrecenben megrendezett kórusversenyen valóban rendkívülit produkáltak. A verseny méreteit tekintve minden korábbit felülmúlt: majd kétszáz együttes mintegy kétezer énekese gyűlt ösz- sze. Az akkori két legmagasabb minősítést jelentő „királydíjat” és a „kormányzódíjat” az egriek nyerték el, s ezzel „az ország első dalárdája” büszke cím birtokába jutottak. Az Országos Dalosszövetség pedig a karnagy munkáját azzal honorálta, hogy a legközelebbi közgyűlésén országos társkarnagy- gyá választotta. A szövetség hivatalos lapja lelkes szavakkal méltatta a kórus és karnagya eredményét: „Az Egri Dalkör bebizonyította, hogy méltán érdemelte ki a büszke »királydíjas« címet. Mind hanganyaga, mind előadásbeli finomság és muzikalitás tekintetében, kétségen kívül nemzetközi viszonylatban is az elsők közé számítható. Kívánjuk, hogy külföldről is minél nagyobb dicsőséget hozzon a magyar dalra.” A cikk továbbiakban Huszthy Zoltán művészi ízlését, karmesteri képességeit, fegyelmező, összetartó erejét emelte ki. Talán mondani sem kell, hogy a Dalkör sohasem jutott külföldi szerepléshez. A Dalosszövetség illetékesei, jóindulatú pártfogói nem tudhatták, hogy milyen társadalmi közegből, milyen keservesen megszenvedett munka árán jutottak az egri énekesek az országos elismerés csúcsára. A nagy siker után az együttes, sajnos, hullámvölgybe került. A zászlós, szónoklatos fogadtatásokat követően a város közönye hűtötte le az énekesek kedvét. Huszthy ekkor mint polgármesteri titkár, a hivatalsegédekénél alig magasabb fizetésből kénytelen megélni. Karnagyi munkájáért úgyszólván semmit sem kap, de tovább dolgozik. Lassan kezd kibontakozni tevékenységének egy másik vonulata is. Már 1927-től szervezi az Egri Zeneegyletbe tömörült muzsikusaival a zenekari hangversenyeket. Programjait évfordulókhoz kapcsolva állítja össze, lehetőleg úgy, hogy a közönség egy-egy zeneszerző teljes életművéből ízelítőt kapjon. A Beethoven-ünnepségek országos hangversenysorozatából ugyan kimarad Eger, de Huszthy vezényletével az általa rendezett hangversenyen mégis felhangzik többek között az Egmont-nyitány és az V. szimfónia. A következő évben, 1928-ban a Schubert-centenárium keretében két nagyszabású hangversenyt is tartanak. Egyet a zeneszerző dalaiból, kórus- és kamaraműveiből, egy másikon pedig zenekari művek csendülnek fel. Megszólal a Rosamunde-nyitány, a B-dúr és a h-moll befejezetlen szimfónia. Huszthy közben minden energiájával igyekszik énekeseinek lanyhuló munkakedvét és a város közönségének érdeklődését ébren tartani. A sajtó a közönyt és a támogatás hiányát tapasztalva keserűen jegyzi meg egy sikertelen hangverseny után: „Szeretnénk egyszer oda ébreszteni a közönséget, hogy belássa: magával és városával szembeni kötelessége, hogy az ilyenféle megmozdulásokat a legmesszebbmenően támogassa, mert különben azt a már- már pattogó mázt is elveszti Eger, amivel egyesek keserves erőfeszítéssel kultúrvárossá kenték ezt a haldokló helyet.” Huszthy Zoltán mindenek ellenére ötleteiből kifogyhatatlan. Képzett énekhangját és komoly zongoratudását teszi próbára: szólóesteket rendez, közben pedig kérő, néha könyörgő levelekkel ostromolja kórusának tagjait. Közben maga a létminimumot is alig lehetővé tévő körülmények között él. 1931-ben a Dalkör választmányi ülésén javaslat hangzik el arról, hogy Huszthy Zoltán rendezzen egyéni hangversenyt anyagi helyzetének javítására. Édesanyja halála után egy elöregedett édesapa és két leánytestvér ellátásának terhét kellett viselnie. Anyagi gondjain

44