Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Naplójegyzetek
fázva, rongyosan, de mégis rótták véget nem érő betűiket. Talán kevésszer fontosabb alkalmakból, mint ahogy nekem és ma élő írótársaimnak megadatott. * Félek tőle, hogy haszontalan munkát végzek majd, hisz a szavak rendjére is alig őrködöm, tehát még azt a célt sem szolgálom, hogy őrködjem mesterségem legelemibb alapja fölött. Ha még odáig fajulna vállalkozásom, hogy bármit is elhallgassak, talán nagyobb lesz a kár, mint a haszon. De vetemedhetek-e oly őszinteségre, mint amilyen bennem lakik? Leírhatok-e mindent, ami és ahogy eszembe jut a későbbi kimagyarázkodás reménye nélkül? Akár, ha sarat dobálnék szét vagy akár ha epét köpködnék, az sem lenne különb. Ó, sokkal több van bennem, (mint) amit e fü- zetecske szégyen és félelem nélkül elbír. Sokkal több utálat, megvetés, gyűlölet és harag, több indulat és remény, több félelem és bizakodás, bátorság is természetesen. Erre kell majd gondolnom még, ha egyszer majd kezembe kerül ez a kötet megint. Fel kell majd fokoznom a benn búj káló ösztönös indulatokat, hogy valamennyire megközelítse az eredeti állapotot, amelyben éppen találtam magam, amikor leírtam ezt vagy azt a sort. * (1944. VII. 19., Dormánd) Hogy érzi magát az ember, amidőn úgy tűnik, hogy körülötte már minden elveszett? Fróbálok válaszolni rá. Egy pillanat nyugtom nincs, valami állati félelemben élek és szégyen borítja arcomat. Ide tartozom mégis, ehhez a néphez, melynek a nyelvét beszélem, de amelyhez végső fokon, túl jelentéktelen kapcsolatokon, nincs semmi közöm. Ügy értem, hogy inkább európai, méginkább világpolgár vagyok, mint magyar. Ezt talán le sem írhatom magyarázat nélkül, hisz ha elhangzana nyilvánosan ez a kijelentésem, nem lenne egy ember, aki megvetéssel ne sújtana, sokan talán még szemen is köpnének útálatukban. De ezt érzem és ez az igazság. Mi közöm lehet egy barbár csordához, egy országhoz és egy nemzethez, amely az emberi érzések legelemibbjeitől függetlenítette magát? Mi közöm lehet egy társadalomhoz, amelynek tagjai szolgák és lakájok? Van-e . egy más szolgaibb, hitványabb népe még Európának, mint a magyar? Aligha hiszem. Akár egy undok köpőcsésze, olyan ez az ország. Népsége, szegény népsége tanulatlan, ostoba, vad és palléroztalan. Ha valaki, hát ez a népréteg nyerhetne felmentést talán — kívüle senki más. Az ún. középosztály nem egyéb, mint bordélytöltelék, kura- fiak, lotyós, züllött, hazug senkiházik, üledéke a patkányhadtól hemzsegő csatornának. írói veszett és gyáva had, mindenki fogja a pofáját, közöttük — szégyenemre — magam is, hisz én is közéjük tartozom, én sem vagyok különb, ez ad némi jogot a beismerésre. Papjaink, egyházunk hitvány, haszonleső, opportunista csőcselék. Akadt-e egy ember is közöttünk, aki fel merte volna emelni a szavát? Itt még tanúk sincsenek, csak cinkosok! Fizetetlen, gyáva cinkosok, akik jószántukból, majdnem azt mondhatnám, hogy kedvvel és derűvel segédkeznek az emberi becsület és az emberi tisztesség hóhérainak. Akik talán mégis külön állunk ettől a csordától, legfeljebb csak azért 33
