Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Naplójegyzetek
Szemétdomb (NAPLÓ JEGYZETEK) (Dormánd) 1942. V. 17. Régóta tervezem egy efféle kötet megírását, amilyenhez most fogok. Mindig visszatartott valami ettől a vállalkozástól, talán mert módszeres elme lévén, híve voltam az arányoknak, az előzetes és lefektetett terveknek, melyeket híven követtem, vagy igyekeztem híven követni. Ez a kötet viszont nem követ egyéb vonalat, mint a kétkedő emberi szellem és az élet viharainak martalékul dobott emberi szenvedély hullámzó, cikcakkos vonalát. Anyaga is mérhetetlen, felmérhetetlen: úgy, ahogy van, az egész világ, ez a rendelkezésemre álló, áttekinthető, és még határolt állapotában is végtelen és bonyolult világ. A lehetőség szerint leplezetlenül beszámolok erről a világról, magamról is természetesen, már amennyire körülményeim ezt megengedik. Tudom jól, hogy ez majdnem lehetetlen, majdnem keresztülvihetetlen, megengedhetetlen. Vegyük tehát úgy, hogy itt élek egy szemétdombon, ebben a mai világban, és a legtöbb, amit tehetek, hogy kapirgálom toliammal az elém bukkanó szemetet. * Az éjszakát ismét nyugtalanul töltöttem. Az elmúlt kilenc hónap alatt nem ez volt az első álmatlan éjszakám. Nagyon nyomorultnak látom az életet, és igen aggasztónak a jövőt. Valahogy gyökértelennek is érzem magam, soha ily gyökértelennek, mint éppen mostanában és itt, családi körben és vidéken. Még Amerikában, vagy azt megelőzően, pesti szegénységemben is több bizalommal és hittel szemléltem a jövőt. Amióta végiggázoltak rajtam — mily oktalanul és igaztalanul —, mintha e jó és dicső példát követnék családom tagjai is. Olykor valóban arcpirító, ahogy kezelnek, ahogy bánnak velem. Talán meg is érdemiem — így gondolom sokszor én. Mintha csak egy viperafészekben élnék, bozótokban, féltékeny, garasos, szűklátókörű, és vesztükbe rohanó, felelőtlen ostobák között. Olykor úgy tűnik, hogy még kis vagyonomból is ki akarnak rekeszteni. Milyen nevetséges! Mintha nem jártam már volna Amerikát, mintha nem hoztam volna tető alá nyolc kötetet, nem tettem volna az életben ezt vagy azt, ami magában véve is fokozottabb figyelmet és segítséget biztosíthatna számomra jogosan. * A napokban kiszaladtak a ház elé a házi cselédek, mert a falun keresztül vonult egy csapat sárgaszalagos zsidó férfi Hort felől. Énekeltek szegények, nyilván nem jókedvükben, de mert az ilyen alkalomból, katonás-vonulás alkalmából így szokás. Feleségem, sem én nem csatlakoztunk a bámészkodó cselédek közé, sőt még anyámat is kértem, hogy maradjon benn az udvaron. Megbocsáthatatlannak tartottam volna, hogy ha még így is, de részt venni a szegény zsidók kínjának, balszerencséjének bámészkodásában. 30
