Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
László lakodalmára lesznek hajlandók odahagyni egy-két napra Szerdahelyi ! Pammer: A László lakodalmára?! Katalin: Ó! Ezt csak úgy mondtam! Mecséry: Katinka, lelkem, ne pirulj! Megmondhatjuk a szenátor úrnak nyíltan, miről beszéltünk idefelé jövet! Pammer: Ha valami titok, nem erőltetem! Mecséry: •Mindannyiunkat érintő titok! Ej, nem kenyerem a kertelés! Jól tudjuk, hogy Ágnes és László szeretik egymást! Katalin: Nagyon szeretik! Nagyon! Én aztán csak tudom! Pammer: (mosolyogva) Hiszen magam is látom. Katalin: És nincs ellenére? Pammer: Sőt! Éppen ilyen férfiembert álmodtam mindig is a lányom mellé! Katalin: Jaj, de boldog vagyok! Mecséry: Na, ha így áll a dolog, megkérdem egyenest: eladó-e már a lány? Katalin: (izgatottan) Jaj, istenem! Pammer: (boldogan) László megmentette a lányomat abból a szörnyű, kőszegi tűzvészből. Azóta örök hálával tartozom neki. De nem csak azért adom hozzá örömmel Ágnest. Jó családból való, az én lányom se megy üres ládával férjhez. Gondoskodom róluk ... Katalin: Kőszegen lakjanak vajon, vagy Szerdahelyen? És mikor tartjuk az esküvőt? Jaj, de nagyon fogunk mulatni! De szép menyasszony lesz Ágnes! De szép vőlegény László! Mecséry: Ne szaladj úgy előre, Katinka lelkem! Hiszen még csak mi beszélgetünk a sorsukról! Várjuk meg, amíg ők döntenek! Katalin: Hiszen döntöttek már, csak rájuk kell nézni! Pammer: Magam is úgy hiszem! (László befejezi a táncot, szerelmesen nézik egymást Ágnessel. Kéz a kézben közelednek) Katalin: Hiába, na, nem fér bennem az öröm! (Elébük szalad) Ágnes! Lackó! De boldog vagyok! László: Örülök, hugocskám! De mi ez a nagy hevület? Katalin: (a boldogságtól türelmetlenül). Jaj, ha tudnátok! Ágnes: Mit, Katinkám? Mecséry: Rólatok beszéltünk az imént, sógorkám! László: Rólunk? Ágnes: Mit tudtatok rólunk beszélni? Katalin: Ö, istenem, hát nem is sejted? Jaj, nem fér bennem... Ágnes: (kedves mosollyal) De Katinka! Apám? Miről van szó? Mecséry: László! A szívedbe láttunk, s elébe mentünk boldogságodnak! Pammer szenátor úrtól megkértük számodra Ágnes kisasszony kezét! Katalin: (kotnyelesen) Ágnes kezét! Hallod, Lackó? László: (meglepetten) Csakugyan? (Meghatottan) Köszönöm! Köszönöm nektek! Nekem talán nem lett volna bátorságom ... Ágnes: (önkéntelenül) Igazán nem, László? László: Hát megérdemlek egy ilyen drága kincset? Pammer uram! Remélhetek? Valóban remélhetek? Pammer: Ágnes? Leányom? Remélhet ez a derék ifjú? Ágnes: (boldogan) Ó, apám! (Pammer nyakába ugrik, öleli, csókolja) Ö apám, de boldog vagyok!
