Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Gál István: Felvételi mérleg az egri főiskoláról
Van bőven tennivalónk Felvételi mérleg az egri főiskoláról A felsőoktatási intézmények felvételi rendszere, valamint a vizsga tartalmi követelményrendszere körül évtizedek óta folynak viták szak- és nem szakemberek között a sajtóban és azon kívül, amely biztosan használ az ügynek akkor, ha a polémiák tanulságaiból levonjuk a következtetéseket, ha felhasználjuk azokat évről évre újra születő írásbeli és szóbeli tételek és témák összeállításánál, figyelembe véve a középfokú oktatás reális helyzetét, a bevezetett reformok eredményeit és gondjait egyaránt. Évtizedek óta figyelve az irodalmi ismeretekben nyújtott írásbeli és szóbeli teljesítményeket, sajnos arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy az eredmények nem javulnak. A főiskolára jelentkezett fiatalok szaktudománybeli tájékozottságán nem érzékelhető pozitív változás. A középiskolát végzett fiatalok írásbeli teljesítménye irodalomból, nyelvészetből sem éri el még a közepes szintet sem. A felvételi írásbeli feladatok közel 40—50 százaléka nem éri el még a minimális pontszámot sem. A megfeleltek 50—60 százalékának a 90 százaléka csak a kettes érdemjegyet kaphatja meg, néhányan 3-ast, elvétve találkozunk a jó eredménnyel. Mi lehet ennek az oka? Egyik tényező nyilvánvalóan az, hogy a főiskolákra még a humán szakokra sem a legjobb képességű és szorgalmú jelöltek jelentkeznek, mert azok az egyetemek bölcsészettudományi karára pályáznak. A másik ok a hallgatók véleménye szerint a felvételi feladatlapok túl magas színvonala. Nézzük meg, milyen jellegűek ezek! Évek óta hasonló struktúrára épülnek. A magyar irodalmi írásbeli vizsga két részből áll. Az elsőben műelemzést kell megoldani, vagy vers, vagy novella elemzésére került sor az utóbbi 10—15 évben. Ez alapvető mérési eszköz egy kezdő magyar szakos tanárjelöltnél. Ugyanis a műelemzés azokat a mércéket is egyesíti, melyet az esztétika, az irodalomelmélet, s ezen belül a műnem- és műfajelmélet, mint tudás eredményezhet, s mindezeket a megjelölt egyedi műre érvényes tudássá igazolhatja. Ha ezen ismereteket, összefüggéseket az alkalmazás szintjén, az intellektuális megértés erejével is méri fel a jelölt, úgy bizonyítja tudásszintjének minőségét. A tapasztalat azt mutatja, hogy a műalkotások önértékeit (objektív értékeit) felületesen vagy egyáltalán nem ismerik fel. A leírt elemzések elsősorban a befogadási élményt, a mű felkeltette élményt próbálják megfogalmazni a legjobb esetben is. A többség azonban csak a felületesen mozgó, közhelyszerű szólamok leírásáig jut el, amely nem hordoz igazi önálló felfedezést, eredeti gondolatot. A verstani értékek felismerése a legritkábban fordul elő. A ritmus, a dallam, a rím pontos megjelölésével alig találkozunk. Mikor ennek teljes hiányát látva, a szóbeli vizsgán a verstani ismeretek hiánya miatt kérdezősködünk, s legtöbb esetben ezt a választ kapjuk: „Ilyen elemzéseket nem végeztünk, vagy ha igen, azt nagyon ritkán tettük”. A műelemző felkészültségen túl irodalmi feladatlappal találkozik a jelölt. A kérdések megoldásához elkerülhetetlenül szükséges a művelődéstörténeti felkészültség, például: „Soroljon fel legalább 4—4 magyar zeneszerzőt, 69
