Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Abkarovits Endre: Képek és tanulságok a pedagógusképzés történetéből
tanácstalanok táboráról beszélhetünk — garantálja majd, azt, hogy sziszifuszi viadalaikat csak rossz emlékként idézzék. Ha jut idejük rá a sikerlista emlegetése után. Nekik, akik anyanyelvűk Danteiként álmodnak Beatricséik örök erényeiről... Pécsi István Utak és útvesztők Képek és tanulságok a pedagógusképzés történetéből Amikor 1935-ben kineveztek tanárnak az egri tanítóképzőhöz, többen is megkérdezték tőlem, miért nem kerestem magamnak valami „jobb” iskolát. Érvelésükön kezdetben sokat elgondolkoztam: diákjaink az élet perifériáiról kikerülő paraszt, napszámos, nincstelen zsellér, bányászcsaládok gyerekei, többségüket nem valami hivatásérzés irányította a tanítóképzőbe, sokkal inkább a kiszolgáltatottságukból való kiemelkedés vágya. Mit hozhatnak ezek magukkal?... Az intézet felemás: egyszerre akar általános alapműveltséget adni, s ugyanakkor mint szakiskola egy bizonyos életpályára felkészíteni. Mint kántorképző iskolának olyanokat kellett a zenei tudás viszonylag magas fokára juttatnunk, akik zongorát, orgonát talán nálunk láttak először közelről.. . S milyen jövővel kecsegtethetjük ezeket a falu mindeneseként majd éhbéren dolgozó tanítójelölteket?... Ahogyan azonban az évek múltak, egyre jobban megbizonyosodtam arról, hogy ezek között a lentről-jöttek között is vannak született tehetségek; a hivatástudat is olyan sajátosság, amit nemcsak adottságként lehet magunkkal hozni, de évek során bele is lehet oltani tanítványainkba, s ha nincs is elég lehetőség az iskolai órákon a művelődési ismeretekben való elmélyedésre, nem egy megoldás kínálkozik annak a készségnek és akaratnak a kialakítására, amely a későbbi önművelésnek lesz előfeltétele. Mint irodalomtanár tanítványaim önkéntes munkavállalásának megalapozásához a legtöbb lehetőséget az önképzököri életben és az iskolán kívüli népművelésben találtam meg. Az ön- képzőköri tagság nem volt kötelező, de talán éppen ezért volt népszerű. Elnökét, vezető tisztviselőit nem a tanár jelölte ki, hanem a tagság választotta. Működésének jelentősége nemcsak az volt, hogy alkalmat adott olyan írók, költők megismerésére, akik nem szerepeltek a tantervi anyagban: a tanulók beszámolhattak a maguk irodalmi, zenei vagy természettudományos érdeklődéséből fakadó, saját alkotásaikról is. Az egyes műsorszámokhoz kapcsolódó bírálatok, vi/ták, szavaló- és szónoki versenyek, a rendezett ünnepélyek fórumot biztosítottak a nyilvánosság előtt való szereplés megszokására, a kifejező, szóbeli előadókészség fejlesztésére; végső fokon a leendő pedagógusok gyakorlati életre való felkészülésének, kulturális tevékenységének tanulóévei voltak. Az iskolán kívüli népművelő utak nemcsak az ismeretterjesztést szolgálták: tanítójelöltjeink ezeken kerültek először tudatos kapcsolatba a falu népével, megismerhették egy-egy település sajátos arculatát, ébredtek rá a nevelői hivatás mibenlétére, választott életpályájuk szépségeire, de nehézségeire is. Egy-egy sikeres szereplés nem egy tanulót szabadított ki addigi gátlásosságából, fokoz63
