Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Szűts Gábor: Tavasz Stockholmban (novella)
számontartani — nem tudod, hogy munkába igyekszel, nem gondolsz arra, hogy el kell érnem a villamost, vonatot vagy buszt. Az új zöldet se látod igazán, nem nézel, nem látsz, csak szimatolsz, szagolsz, érzékelsz. Magadba zárod a tavaszt, a föld szagát, az új reményt, a megújhodást. Egy kicsit meg is kótyagosodsz. Belerúgsz valami rögbe vagy kavicsba, utánaugrasz, s belerúgsz mégegyszer. Részeg vagy te! — én mondom neked. A kavics meg legurul a kitaposott keskeny ösvényről, s te begázolsz érte a fűbe. Csuromvíz lesz fényesre pucolt cipőd orra, de nem vagy rest, visszarugdalod az útra. Amolyan kis keskeny gyalogút, húsz-harminc centiméter széles, amit sokan tapostak kopárra, keményre, úgyhogy már a szélszórta fűmag se marad meg rajta. Odábbgurul. IJjból jól megrúgod a kavicsot, de mert az most túl messze repült, egy rög kelti fel érdeklődésedet, s abba is jólesően, de meggondolatlanul — lesz ami lesz — belerúgsz. Száz darabra mállik, s cipőd nedves orra sáros lesz a porától. Nem számít! Tavasz van! S még nem meleg ugyan a reggeli nap, de nem tesz semmit, mert frissen zöldell a fű a töltés oldalán, s te meleg nélkül is el vagy bódulva az első tavaszi szagoktól. Csakhogy itt, távol az otthontól, még nincs tavasz. Nem most, március huszonötödikén, de még egy hónappal később is alig-alig. Kinézek az autóbusz ablakán, s minden olyan szürke, minden olyan reménytelen. Minden olyan tökéletes, mint egy olyan országban, ahol közel két évszázada nem volt háború. Ha egy légy kettőt köp egy helyett, már felvont szemöldökök fogadják. A járművek tökéletes, szinte nyílegyenes sorokban állnak egymás mögött a közlekedési lámpánál, ami éppen pirosat mutat. Volvi, Saab, Fiat, Volkswagen, Saab, Volvo, Volvo, Ford, Saab, Volvo, Volvo, Opel, Saab, Volvo, Volvo, majd egy narancsszínű autó, a telefonművek szerelőkocsija, amelyen teherautóféle vagy inkább hatalmas személykocsi, a jó ég tudja a márkáját, aztán megint Volvo, Fiat, Saab, Volvovolvovolvovolvo. Némely kocsi oldala csupa sár, csupa maszat. Nem mindegyiké. A garázsból meg a városi utcákról jövők tiszták, még a vidéki pocsolyák nincsenek tekintettel a városba igyekvő kocsikra. Ősziesen csepegő lassú, jéghideg eső pereg bele északkeletről ebbe a furcsa tél-tél-tavaszba (mert inkább tél ez, mint tavasz), hogy a már amúgy- is megviselt s piszkossá vált hófoltokat nem olvassza el túl hamar. A narancsszínű autó oldalán szinte teljesen takarja a lakkot a vidéki latyak városba hozott hígan jeges sara. Félig már megszáradhatott rajta, de most ez a lassan szemerkélő túlhűtött eső újból nedvessé tette. „TELEVERKET'’ — áll a kocsi oldalán, fekete nyomtatott kiáltó nagybetűkkel, s a szöveget nem is kellett elolvasnom, a kocsi színét sem kellett külön megfigyelnem — ugyanolyan rövid közömbös pillantást vetettem erre a kocsira, mint a többiekre. Százszor láttam már a telefonművek kocsijait, amelyek itt nem a postához tartoznak. Észak Velencéjében külön ügy a posta és külön ügy a telefon. Nem sok látszott a nyomtatott nagybetűkből a sár miatt. Még valami ákom-bákom rá volt maszatolva a kocsi oldalára, de már szaladt is a tekintetem tovább. Több száz autó állt meg a pi41
