Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jobbágy Károly: Negyven év egy nyelv sugárzásában, avagy hogyan tanultam meg oroszul?

Ilyenkor én a faátvevő lányokat nyaggattam, ragozzanak el egy-egy szót, írtam, írtam.

1946 tél elején —• november lehetett — komámat, Muráközy Gyulát (a kitűnő görög—latin műfordítót, Horatius, Vergilius fordítóját), akivel párban húztuk a fűrészt, kiemelték közülünk, s kiöltözve, megnyírva, megborotválva hazavitték, éppen karácsony este ért haza. Irigykedve néztünk utána. Később derült ki, hogy Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök a Kálvin téri egyházközség presbitere is volt, s az idősebb Muráközy lelkész, Gyula édesapja, megkérte, hozatná haza a fiát. Az szólt az akkor még itt-tartózkodó Vorosilov- nak, aki elrendelte, hogy a fiú érkezzen haza.

Telt az idő. Közben átkerültem Verho-turjára egy vízierőmű-építkezésre, ahol kicsit újra megtréfált a még mindig ismeretlen nyelv. A munkahely kijelölésénél azt mondták: Platina (német vezénylő mondta) összenéztünk. Ez platinabánya lesz, csak találunk egy kevés platinát. (Arra nem is gondoltunk, hogy azt még ki is kell olvasztani.), de ez ácsolatot jelentett, az erőmű zsaluzatát csináltuk, és zsalukamrákban vertük a sziklákról a jeget (nagy hideg volt megint), hogy száraz helyre öntsék a meleg betont. Itt a szervezetem már any- nyira elfáradt, hogy valamit produkálnia kellett, valamilyen betegséget, amivel otthon maradhatok. (Később értettem meg, hogy ez a stresszhatás.) A lábamat soha nem ütöttem meg, mégis egy napon megdagadt, csonthártyagyulladást kaptam. Amikor felvágták, dőlt belőle a genny. Az operáció után kórházban feküdtem. Csodálatos volt! Jobbra, az éjjeliszekrénykén menyasszonyom, Ilona bekeretezett képe, kezemben papír (ezt egy szövet tokban magammal hordtam) — írtam valamit — s fel sem figyeltem arra, hogy egy fiatal orosz hadnagy járkál az ágyak között, megáll az enyém előtt és azt mondja: No, Olonka! Bennem meghűlt a vér; honnan tudja ez az orosz katona Ilona nevét, mi történhetett köztük, hogy megismeri a fényképről? — Majd hozzám fordul és kérdezi: Jobbágy Károly? — Az vagyok — feleltem zavartan, s akkor elmondta, hogy ő kísérte Muráközy Gyulát hazáig, azok mindjárt értesítették Ilonát, s ő elfutott hozzájuk, híreket szerezni rólam, akkor megkérte ezt a fiatal tisztet, hozzon, illetve vigyen nékem csomagot, mint hogy ugyanoda tér vissza, ahonnan ketten elindultak, ö el is vállalta (áldott jó ember! gondoltam, de csak később derült ki, hogy viszonzásul egy kis dolgot kért: egy tan- góharmónikát. Ez, a főváros ostroma után nem volt kis kérés, de későbbi feleségem eladta a harcokon átmentett értékes bélyeggyűjteményét, s megvette néki a hangszert, el is hozta a csomagot, s most a táborparancsnoknál van, ő fogja nékem átadni. Ez azonban nem volt egyszerű dolog. Összehívta hadifogoly-társaimat, és előttük kijelentette; csak akkor kapom meg a küldeményt, ha megígérem, állandóan ösztönzőm társaimat a jobb munkateljesítményre. Mindent megígértem, csak kezemben legyen az „otthoni” csomag. Kincsek voltak benne. Nem a meleg pulóver, zokni, sál (ezeket úgyis rövidesen eladtam a piacon, hogy ennivalót vegyek egy leromlott, beteg, kórházba került barátom részére), de volt még néhány újságlap (Magyar Nemzet) Móricz Zsigmondi Magvető című antológiája és egy Honti Rezső által írt Orosz nyelvtan, meg egy magyar—orosz kisszótár. Ez a Honti-féle nyelvkönyv sok régi orosz szót felhasznált, amelyeket valaha a cárizmus idején alkalmaztak. Az oroszok a hasukat fogták, ha megpróbáltam velük élni, de mindenképpen az eddigi német nyelvkönyvhöz képest egyetemi tankönyv volt, nyelvtan — magyarul. Üjabb gazdagság zuhant rám. A többi ajándékkal alig törődtem, még a Magvetőt használtam egy alkalommal: Tavasz volt, de már olvadt. Barátomat, aki23