Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jobbágy Károly: Negyven év egy nyelv sugárzásában, avagy hogyan tanultam meg oroszul?
A Davaj! Po pjaty! (Gyerünk! Ötösével!) már belénk ivódott, de még értek meglepetések. Az Ural északkeleti oldalán, Karpinszkban, ahol a vagonokból lekászálódva ijedten néztük, ahogy imbolygó, piszkos arcú, fáradt nők (internáltak) vitték a dögnehéz síneket (később mi is megismertük a súlyukat!) megálltunk a tábor előtt, s ledőltünk a lágy őszi napfényben, jött egy tiszt, én megkérdeztem kísérőnket: „Bánya gatóva?” Úristen! Bányába visznek! (Volt olyan hír, hogy már Petőfi is ólombányában végezte, itt valahol, Szibériában), pedig a tiszt csak azt kérdezte: Kész a fürdő? Én nehezen tűröm a sötétben való tapogatódzást, és nem álltam a nyelvi bizonytalanságot, amelyben a legalapvetőbb szavakat már értettem, de nem tudtam senkivel szóbaállni. S milyen kár. Az „őshaza” területén voltunk, körülöttünk ferdeszemű rokonok verték a kis lovakat, amelyek zab-fejadagjának nagy részét mi loptuk el, és ettük meg éhségünkben. Átkerülve Novaja Latjába is üldözött a tudatlanság. A munkahelyeket kijelölve táborunk magyar parancsnoka, Tóth Ambrus őrmester úr elkiáltotta: Pogácsa! — Emberek! Halljátok? Pogácsát osztanak. Mentünk oda. S egész nap rakodtunk a fát, mert Podácsa (rakodás) helyett olvasta nékünk az ígéretes szót. Rámmosolygott a szerencse. Én egy irodába kerültem fűtőnek, Vágtam, aprítottam a könnyen égő fenyőfát, melegedtem, tűrhetően teltek napjaim. Itt ismerkedtem meg egy sovány kislánnyal, Galinával, akinek feltűnt a zubbonyom zsebében lévő töltőtollam. Erősen megkívánta, s németül kérdezte: el- adnám-e? Honnan tud németül? — kérdeztem. Az iskolában tanultam. Mit kér a töltőtollért? Hozzak kenyeret? ... S akkor egy óriási ötlet jutott az eszembe, ő csodálkozott is rajta, hogy nem a kenyeret választom, mert azt mondtam: hozza el nekem az iskolakönyvét, amelyből németül tanult. Másnap ott volt a könyv, s én este az ágyamon boldogan csaptam rá. Minden benne volt, ami nékem kellett. A német ABC, s alatta apró orosz megfelelő betűk. Az igeragozás oroszul—németül; kis olvasmányok német nyelven, amelyeket könnyen értettem, s alatta szótár a szavakkal, kifejezésekkel. Cementeszsákokat téptem szét szótárnak, füzetnek. Ugyeletet vállaltam, hogy éjjel nyugodtan tanulhassak. (Éjjelenként itt is vigyázni kellett, de nem az emberekre, hanem a száradó, a kemence mellé polcra rakott nemezcsizmákra, nehogy lángot kapjanak.) Az emberek úgy néztek rám, mint bolondra, aki fél éjszakáit körmöléssel töltötte, Különösképpen, amikor látták, hogy ünnepek közeledtével, a „zabrálások” alkalmával ez mind kárbavész. Megtalálták nálam, és elvették az őrök mondván: „Te ravasz! Meg akarsz szökni, azért tanulsz oroszul. Dolgozz, ne tanulj!” De én a vihar elmúltával új szótárt írtam, előszedve a szalmazsákba rejtett kincsemet, a könyvet. Őreink nem értették, hogy a fogoly nem tud meglenni bicska nélkül, kenyeret vágni, emléktárgyat faragni kell, mégis elvették a bicskákat is. Másnap aztán annyi fűrész tört el, amennyi máskor egy hónap alatt nem, s harmadnap mindenki már reszelte magának az új kést. Odáig szemtelenedtem, hogy ha német szövegben megakadtam, nem értettem, bekopogtam a volgai német származású orosz nevelőtiszthez, hogy segítsen ki, mit jelent? Megszállott voltam, egy nyelv megszállottja. Negyvenfokos hidegben irtottuk az erdőt, volt olyan tiszt, aki megkövetelte, vegyük le a felső kabátot, kiskabátban dolgozzunk, mert így hajtottuk magunkat, hogy ne fázzunk. Az óránkénti pihenőben felvehettük a nagykabátot. 22
